Rovarok

Subphylum: Hexapoda - hatlábúak

Régebben a rovarok osztályába besorolt állatok alkotják az altörzset. A hatlábúság jellemzi a csoport fajait, de ez a tulajdonság valószínűleg többször, legalább 5 alkalommal alakult ki az evolúció során. Emiatt egyesek 5 (Collembola, Protura, Diplura, Thysanura, Pterygota, mások két osztályt (Parainsecta, Insecta) különítenek el.

Classis: Parainsecta

Szájszervük a fejtokban helyezkedik el. Tapogatójuk, szemük és Malpighi-szervük redukált. A lábfejek nem különülnek el a lábszártól. Csápjuk redukált, legfeljebb 4 szelvényű vagy hiányzik.

Ordo: Protura - félrovarok (előrovarok)

Apró, talajlakó állatok, amelyek legfeljebb a 2 mm-es nagyságot érik el. Testük megnyúlt, nagyjából egyenletesen szelvényezett, világos színű vagy sárga. Szájszerveik szúró-szívó típusúak. Mandibulájuk és maxillájuk tőrszerű, vele más állatokat megszúrhatnak és kiszívhatnak. Csápjuk és szemük hiányzik. Tapogatásra az első lábpárjukat használják, így csak négy lábon járnak. 12 potrohszelvényük van. Az első három szelvényen csökevényes lábak is megtalálhatók. A potrohlábakon elhelyezkedő, kitűrhető véghólyagocskák valószínűleg a nedvesség felszívásában esetleg a légzésben játszanak szerepet. A potroh nyolcadik szelvényének oldalán védekezésre használt mirigy nyílik. Mindkét nem ivarnyílása a 11. potroh szelvényen található. Mind peterakók. A petéből kibújó ún. nimfának csak 9 potrohszelvénye van. Ez a szelvényszám a későbbi vedlések során kiegészül. Élettartamuk körülbelül egy év. Nedves, fénytől védett helyeken, korhadó fatönkökben és mohában élnek. Nimfa vagy ivarérett alakban telelnek át. Itt-ott előforduló fajuk az Eosentomon transitorium -hajnalrovar.

Ordo: Collembola - ugróvillások

A talaj ún. mezofaunájának igen fontos tagjai ezek az apró, rendszerint 1-2 mm nagyságú szárnyatlan rovarok. A legkisebbek testhossza csak 0,25 mm, a legnagyobbaké pedig 7-8 mm. Az apterygoták fajokban leggazdagabb rendje (1.500-3.500 faj világszerte). A föld szinte minden pontján megtalálhatók, még az örök hó határon túl is (gleccser bolha). Többségük azonban a talajban, az avarban vagy a növények felszínén él. Baktériumokkal, korhadó növényi anyagokkal, gomba fonalakkal táplálkoznak. A ragadozó fajok száma csekély. Néha egy-egy területen nagy egyedszámban fordulnak elő. Testfelépítésük sok ősi bélyeget mutat. Közéjük tartozott a devonbeli kőzetekben felfedezett, több, mint 300 millió évvel ezelőtt élt Rhyniella praecursor nevű ugróvillás is. A test tagolódása alapján két alrendbe soroljuk őket: szelvényezett- vagy ízeltpotrohúak (Arthropleona) és a szelvényezetlen potrohúak (Symphypleona). Az előbbi alrendbe tartozik a fajok háromnegyede.

Testük három részből épül fel. A fejet hat szelvény alkotja. Rajta találjuk a rendszerint négy, csak ritkán és másodlagosan hat ízből álló csáppárt. A csáp különlegessége, hogy minden ízét külön izom mozgatja. Veszély esetén csápjukat képesek visszahúzni. Rajta különböző érzékszőröket, sertéket és speciális érzékszerveket találni. Az utolsó íz gyakran kiölthető véghólyagot, a harmadik pedig ún. csápszervet visel. A csáp és szem között helyezkedik el speciális szervük, az ún. posztantennális szerv, amely valószínűleg levegő páratelítettségét érzékeli. A Sminthuridae család hímjei csápjukkal násztánc közben a nőstény csápjait fogják. Szájszerveik rágó, ritkábban szívó típusúak, a fejtokba mélyen behúzhatóak (entognathia) és lefelé (orthognathia) vagy előrefelé (prognathia) állanak. A rágó típusnál a mandibulák fogazottak, s így jól fejlett felületük van. A szúró-szívó szájszervűek rágói szuronyszerűek. Az állkapcsok változatos felépítésűek.

A három torszelvény közül az első gyakran a többinél gyengébben fejlett vagy a második szelvény elülső része felülről elfedi. Mindhárom szelvényen egy-egy lábat találni. Ezek egyszerű felépítésűek, a lábfej és a lábszár egységes ízzé (tibiotarsus) olvad össze. Ennek végén kis karomíz (praetarsus) helyezkedik el, rajta változatos alakú karmokkal és egy velük szemben fekvő kis nyúlvánnyal, az ún. empodiummal. A tibiotarsuson a határozásban is fontos érzékszőrök találhatók.

A potrohot hat szelvény alkotja. Az első szelvényen helyezkedik el az ún. hasi tubus, amelynek feladata még nem kellően tisztázott. Valószínűleg tapadó-, vízfelvevő és légzőszerv is. A harmadik szelvényen apró akasztó szerkezet (retinaculum), a negyediken pedig ugróvilla (furca) van. Ez utóbbi páratlan alapízből (manubrium) és páros villaágból áll, amely ágak kétízűek (dens és mucro). Az ugróvillát az állat nyugalmi állapotban hasa alatt előrehajtja és az akasztószerkezettel rögzíti. Ugráskor a villát hátrahajlító izmok, miután a villa kiakad az akasztóból, a furcát hátrarántják és az állatot előre lendítik. Az ugróvilla még a levegőben visszacsapódik és rögzítődik. A Symphypleonák teste gömbölyded, három torszelvény és négy potroh szelvény egységes testtájjá olvad össze. Sok faj testét folyadékkal telt, kis kiemelkedések, ún. álszemcsék (pseudocellum) borítják, amelyekből érintésre testfolyadékot préselnek ki (reflex-vérzés). Reflex-vérzésre azonban álszemcsékkel nem rendelkező fajok is képesek, ezek kutikulájuk legvékonyabb részein préselik ki a vért.

Párzáskor a hímek többszáz nyeles ondótokocskát (spermatophor) raknak le, amelyeket a nőstények ivarnyílásukkal felcsipegetnek. A gömbölyded petéket kis kupacokban rakják le talajrepedésekbe, kéreg alá, rejtett helyekre. Hamarosan a peteburok felreped, és az új burokból ragadós nyúlványok erednek, így a petéket tapadási helyükről igen nehéz lemosni. Az embrionális fejlődés csak 10-15 napig tart, a hőmérséklet jelentősen módosíthatja. A kikelő fiatalok pár napon belül többször vedlenek, az ivarérettséget 2-4 vagy még több hét múlva érik el. Különlegesség, hogy az ivarérettség után is vedlenek, ezért a vedlések száma egy állat életében akár 40 is lehet. Élettartamuk általában egy év. A Symphypleonák és a növényeken élő Arthrophleonák egyes fajai pete alakban telelnek át. Az Arthrophleonák többségét egész évben meg lehet találni.

Meghatározásuk rendkívül nehézkes, ugyanis az egyedek morfológiája az életkortól, vedlések számától függően váltakozik. Az ivari dimorfizmus is jelentős lehet. A fentiek miatt csak főbb csoportjaik elkülönítésére szolgáló táblázatot adunk meg.

1. A test többé-kevésbé megnyúlt 2

A test többé-kevésbé gömbölyded 3

2. Az első torszelvény tergitje (pronotum) hasonló a többi tergithez és felülről jól látható: a kutikulán apró szemölcsök, dudorok láthatók Superfamilia: Poduroidea

A pronotum redukálódott, gyakran felülről nem látható: a kutikulán szőrök és pikkelyek láthatók Superfamilia: Entomobryoidea

3. A csáp a fejnél rövidebb Familia: Neelidae

A csáp a fejnél hosszabb Familia: Sminthuridae

A Poduroidea szupercsaládba rendkívül apró, többnyire palaszürke színű rovarok tartoznak. Lábuk és csápjuk viszonylag rövid. Sok ebbe a csoportba tartozó faj pocsolyák, álló és lassú folyású vizek partjain illetve felszínén él. Közéjük tartozik a fekete vagy kékes-szürke színű Podura aquatica, a vízi ugróvillás. A csoportba három család tartozik, de ezeket egymástól megkülönböztetni bonyolult feladat.

Az Entomobryoidea szupercsalád tagjai nagyobb termetűek, végtagajaik viszonylag hosszabbak. Az avarban gyakoriak, barnás színük miatt csak nehezen vehetők észre. Négy családjuk van.

A Neelidae és a Sminthuridae családok tagjainak teste gömbölyded. A két családot az antennák hossza alapján könnyű megkülönböztetni egymástól. Sokszor a fűszintben ugrálnak. Egyesek kártevők is lehetnek. Ilyen a zöld gömböcugróka (Sminthurus viridis) is.

Ordo: Diplura - lábaspotrohúak

Kettősfarkúaknak is nevezik őket, ugyanis a 11. potrohszelvényről kettő darab módosult láb, ún fartoldalék, más néven cercus ered. Körülbelül 500 fajuk van, melyeket hat családba sorolnak. Legismertebb családok a Japygidae és a Campodeidae. Rejtett szájszervű állatok. Karcsú, majdnem egyenletesen ízelt, fehéres testű, 2-5 mm testhosszú rovarok. Testüket egyszerű vagy tollas sertékből álló bunda fedi, pikkelyeket csak ritkán találni náluk. Fejük kerek vagy hosszúkás, rajta hosszú, gyöngyfüzérszerűen ízelt csáppár található. Szemük nincs. A szájszervek a fejtokba behúzhatók és előre irányulnak. A talaj felső néhány cm-ében élnek. A Campodeidák mindenevők, a Japygidák ragadozók. A kannibalizmus általános körükben.

Toruk három egyforma szelvényből áll, s mindegyiken egy pár egyszerű járóláb van. Lábfejeik egy ízűek, két-két karmot viselnek.

A potroh 11 szelvénye közül a Japygidákon az elsőtől, a Campodeidákon pedig a másodiktól a 7-ig minden szelvényen egy-egy pár módosult láb (styli) található. A lábpárok között két-két hólyagocska látható, amely az ugróvillások hasi tömlőjéhez hasonlóan hemolimfával kitüremíthető, majd izommal visszahúzható. A légzés fő szerve a trachea rendszer. A Campodeidákon három, a Japygidákon hét stigmával kezdődik, és a magasabbrendű rovarokra jellemző trachea-ágak összekapcsolódása is megfigyelhető. A hímek nyeles ondótokokat (spermatoforákat) raknak le, amelyeket a nőstények a nyolcadik szelvényen elhelyezkedő páratlan ivarnyílásukkal felszippantanak. A nőstények a talaj kis üregeiben egyetlen nyélre több petét is ragasztanak. A petékből 12-14 nap alatt bújnak ki a fiatal állatok. A lárvának már az összes szelvénye meg van. Az ivarérettséget nyolc hét múlva érik el. Élettartamuk több év. Imágó alakban telelnek át, tavasszal petéznek.

Campodeidae - fonalfarkú ősrovarok

Fehéres, vagy sárgás színűek. Kitinvázuk törékeny. Vékony, fonálszerű, sokízű, könnyen letörő fartoldalékuk van. Főként növényi törmelékekkel táplálkoznak.

Japygidae - fogófarkú ősrovarok

Az előző család tagjaihoz viszonyítva erőteljesebb állatok. Fartoldalékuk harapófogószerű, a lárváké ízekből áll, az idősebbeké ízeletlen. Ragadozók. A zsákmányt fartoldalékukkal ragadják meg, majd potrohukat előrehajlítva szájukhoz viszik azt.

Classis: Insecta - rovarok

Közös synapomorf tulajdonságuk, hogy csápjuk gyűrűzött és benne csak az alapízben van izom. Az ízeltlábúak legsikeresebb osztálya. Az eddig leírt fajainak száma egy millió körülire tehető, vagyis az összes állatfaj körülbelül 80 %-a közéjük tartozik. A még fel nem fedezett rovarfajok száma is igen nagy. Egyesek hatalmas egyedszámmal fordulnak elő. Bár a rovarok morfológiája, élettana minden más állatcsoporténál sokfélébb, néhány bélyeg minden, ebbe a csoportba tartozó állatra jellemző: (1.) külső vázuk alapanyaga kitin, (2.) kis testméret, (3.) adaptációs képesség, (4.) repülés képessége, (5.) metamorfózis.

1. A rovarok sikerességüket elsősorban kitinpáncéljuknak köszönhetik. Páncéljuk egyes, egymással szemben mozgékonyan eltolható lemezekből és az ezeket összekapcsoló szívós hártyákból áll, így a fokozott védettség mellett mozgékonyságukat is megőrizték. A kitin poliacetilglukózamin, vagyis a növényi cellulózhoz hasonló, hosszú molekulákból álló vegyület. A felületi hámréteg választja ki. Egy szklerotoninnak nevezett anyag is szilárdítja. A rovarok kitin kutikulája három rétegű: a külső vékony réteg az epikutikula, alatta a tömegesebb exokutikula található, amely az alapra merőlegesen csíkolt szerkezetű. A legalsó réteg, az endokutikula a legvastagabb, és az alappal párhuzamosan csíkolt. A kutikulán rendszerint különböző felületi képződmények találhatók. Ezek kialakulásukat tekintve különbözők lehetnek.

- Skulpturális képződmények. Az exokutikulából származnak. Szőrszerű nyúlványok, apró dudorok, bemélyedések, ráncok, pontok stb. lehetnek.

- Valódi szőrök és pikkelyek. A kutikulát termelő mátrixból erednek, de az exo- és az endokutikula is részt vesz felépítésükben. A szőrök nagyon változatosak. Az egyszerű szőrök mellett gyakoriak az elágazó, oldalfüggelékeket is viselő szőrképletek is. Néha illatmirigyekkel állnak kapcsolatban. A pikkelyek speciális, ellaposodott szőrképletek. A kutikulába csak vékony, nyélszerű részük mélyed bele. A pikkelyek elsősorban a lepkékre jellemzőek. A pikkelyek a háztető cserepeihez hasonlóan fedik egymást. Rendszerint színesek.

- Tömegesebb ki- és betüremkedések. Nagyobb dudorok vagy bemélyedések a rovarok felületén.

- Inak. Belső felületi kiemelkedések, az izmok tapadására szolgálnak.

A legtöbb rovar színes. Ezek a színek kétféle eredetűek lehetnek.

- Kémiai színek. A rovarok színezete részben a kutikulába ágyazott fekete, barna, sárga vagy vörös pigmentektől származik. Ha az exokutikulában található a festékanyag, akkor vedléskor az állat színe elhalványodik. Az ilyen rovarok színe az állat halála után is megőrizhető, a belőlük készített preparátumok eredeti színükben tündökölnek. Ha a festékanyag az endokutikulában vagy a mátrixban található, az állat színe nem változik meg a vedléskor, de az ilyen rovarokat szinte lehetetlen eredeti színükben megőrizni. Egyes rovarok kutikuláját színes mirigyváladék fedi. Ez az állatról rendszerint könnyen letörölhető.

- Fizikai színek. A kutikula szerkezete olyan is lehet, hogy a fényt megtöri, fényvisszaverődés, fényinterferencia lép fel. A fémes és színjátszó színek mindig fizikai eredetre utalnak. Többnyire a kétféle színhatás kombinálva jelentkezik.

2. Méret. Az összes rovar viszonylag apró állat, hosszúságuk 0,25 mm és körülbelül 30 cm, szárnyfesztávolságuk 0,5 mm és 30 cm között váltakozik. Kis méretük légzési mechanizmusukkal van összefüggésben. A trachearendszerből a szövetekhez, sejtekhez diffúzióval jut el az oxigén. A diffúzió azonban lassú folyamat, és csak kis távolságoknál hatékony. A kis méret azonban előnnyel is jár. A rovarok olyan ökológiai nicheket is képesek elfoglalni, amelyek a nagyobb állatok részére nem hozzáférhetők.

3. Adaptáció. A rovarok adaptációs képessége szinte korlátlan. Szinte nincs olyan hely a Földön ahol nem élnek. A tengereket azonban nem uralják. Bár sok a parton élő faj, a tipikusan tengeri fajok száma kevés. Életmódjuknak megfelelően végtagjaik, szájrészeik különböző feladatokra módosulnak.

4. Repülés. A gerinctelen állatok közül egyedül a rovarok képesek valóban repülni. Ez az egyik legfontosabb tényező szétterjedésükben. Könnyebben el tudnak menekülni ellenségeik elől, megkönnyíti a párok egymásra találását, elősegíti az új élőhely kolonizálását.

5. Metamorfózis. A legtöbb rovar petékkel szaporodik, csak kevés az elevenszülő faj. A peték alakja, nagysága, száma, szikanyaguk mennyisége igen változatos. A petéket kívülről védő héj, chorion burkolja. A rajta található kis nyíláson, a mikropylen keresztül hatolnak be a hímivarsejtek. Gyakran találkozhatunk bonyolultabb felépítésű petékkel is, amelyek felszínén főként szellőztető berendezések vannak. A petéből kibújó állatot lárvának hívjuk. Előfordulhat, hogy a pete még az anya testében annyira megérik, hogy a pete lerakásakor a lárva egyből kibújik. A jelenséget eleven peteszülésnek, ovovivipariának hívjuk, és például az ágyi poloskánál fordul elő. Ha a lárva az anya testén belül elhagyja a petét, elevenszülésről, vivipariáról beszélünk (levéltetvek, sok légyfaj). Előfordul, hogy a nőstény bábot szül. Ilyen bábszüléssel, pupipariával találkozhatunk például a tetűlegyeknél. A lárva bizonyos időközönként vedlik (ecdysis). Azoknak a külső és belső változásoknak az összességét, amelyeken a lárva az ivarérettség eléréséig keresztül megy, posztembrionális fejlődésnek hívjuk. Két alaptípusa figyelhető meg a rovaroknál:

A. Szelvényképző fejlődés (anamorfózis),

B. Állandószelvényű fejlődés (holomorfózis).

A holomorfózis további változatai:

I. Kifejlés (epimorfózis),

II. Átváltozás (hemimetamorfózis),

III. Tökéletes átalakulás (holometamorfózis).

A tökéletes átalakulással fejlődő ún. harmadlagos lárvák szervezetük alapszabása alapján négy csoportba sorolhatók:

III/1. Protopod lárvák. Potrohuk szelvényezetlen vagy a szelvényezettségnek csak jelei láthatók rajta. Végtagjaik is kezdetlegesek. Egyes endoparazita hártyásszárnyúaknál fordul elő.

III/2. Polypod lárvák. Torukon kívül a potrohon is viselnek "lábakat", de ezek általában rövid és vastag, ízeletlen végtagok, ún. állábak. A lepkék lárvája, a hernyó ilyen típusú.

III/3. Oligopod lárvák. Csak a toron találhatók lábak, a potrohon nem. Több változata is van:

III/3/a. Pajorszerű lárva. Zömök, vastag testű, rendszerint a hasoldaluk felé kifli alakban meggörbült lárvák. Kutikulájuk lágy. Lassan mozognak. Rendszerint növény- vagy korhadékevők.

III/3/b. Campodeoid lárva. Hát-hasi irányban kissé lapított, keményebb kutikulájú lárvák. Rágójuk hegyes, masszív, torlábaik erőteljesek. A potroh végén rendszerint két nyúlvány van. Az előző lárvatípushoz viszonyítva gyorsabb mozgásúak. Többségük ragadozó.

III/4. Apod lárvák. Sem torukon, sem potrohukon nem viselnek végtagokat. Fejük kialakulása alapján három típusukról beszélhetünk:

III/4/a. Eucephalikus lárva. Fejük normálisan fejlett, rajta rágó szájszervek vannak.

III/4/b. Hemicephalikus lárva. Fejük aránylag kicsi.

III/4/c. Acephalikus lárva. Fejük nem különült ki. Ebbe a csoportba tartoznak a felsőrendű legyek lárvái, az ún. nyüvek.

A harmadrendű lárvák báb állapoton (pupa) mennek keresztül mielőtt imágóvá alakulnának. Sok lárva labiális mirigyének váladékából maga köré védő szövedéket, gubót sző. A báboknak három típusát lehet megkülönböztetni:

- Szabad báb (pupa libera). A báb felületén a későbbi imágó végtagjainak és szárnyainak kezdeményei szabadon fekszenek, onnan műtéti beavatkozás nélkül, kísérletileg felemelhetők. Sok bogár bábja ilyen.

- Fedett vagy múmia báb (pupa obtecta). A végtagkezdemények a testet fedő kutikula alatt jól láthatók, de műtéti beavatkozás nélkül fel nem emelhetők. Ez a báb típus a lepkékre jellemző.

- Tonna- vagy hordóbáb (pupa coarctata). Az utolsó lárvakori bőr a bábon marad, rajta összeszáradva átlátszatlan tokot képez. Ez alatt szabad báb helyezkedik el. A legtöbb légynek ilyen bábja van.

A rovarok teste három főrészre, fejre (caput), torra (thorax) és potrohra (abdomen) tagolódik. A fejet hat szelvény alkotja. A három száj előttin (praeoralis) találjuk a csáppárt, a szemet és a felsőajkat (labrum), a három száj mögöttin (postoralis) pedig a szájszerveket. Az alap szájszerv típus a rágó szájszerv, amelyet a páros rágó (mandibula) és állkapocs (maxilla) valamint a páratlan alsó ajak (labium) hoz létre. A többi szájszerv típus (nyaló, szúró-szívó, szívó) ennek különböző módosulataként alakul ki. A felső ajak nem végtag eredetű, hanem a fejtok leízesülése, többnyire csak elölről és felülről takarja a szájrészeket, néha azonban közvetlenül is a táplálkozás szolgálatában áll. A rovarok csápja is rendkívül sokféle lehet, és az adott állatcsoportra jellemző. Az ugróvillások (Collembola) és a lábaspotrohúak (Diplura) minden csápízét külön izom mozgatja. A sertefarkúak (Thysanura) és az összes szárnyas rovar csápja ún. csápostor, amelynek csak az alapízében (scapus) van izom. Ez mozgatja a második ízt (pedicellus) és az összetett ostort (flagellum, funiculus). Ha az ízek az első két íztől eltekintve egyformák, akkor homonóm, ha különbözők, akkor heteronóm csápról beszélünk. A főbb csáp típusok közé tartozik a bunkós csáp (az utolsó ízek megvastagodnak), a lemezes csáp (néhány végső csápíz lemezszerű oldalfüggeléket visel, amelyek egymáshoz képest mozgathatók), a fésűscsáp (az előzőhöz hasonló, de a lemezek nem mozgathatók), a serteszerű (az ízek egyre kisebbek), a fűrészes (az ízek fűrészfogszerűen kapcsolódnak egymáshoz), a tollas csáp (az oldalfüggelékek hosszúak, rajtuk másodlagos függelékek találhatók). A csáp fontos érzékszerv. Második ízében helyezkedik el az ún. Johnson-féle szerv, amely valószínűleg a légmozgás, esetleg a hanghullámok érzékelésére szolgál. Érzékszőreivel, szenzilláival fogja fel a szag- és mechanikai ingereket. A szemek a legtöbb rovaron kétfélék. A fejtetőn és a homlokon helyezkedik el a három, vagy kevesebb pontszem (ocelli), az összetett szemek (oculi) pedig kétoldalt. Ez utóbbiban az ommatidiumok száma a 30.000-et is elérheti.

A torszelvények száma mindig három (pro-, meso-, metathorax). Minden szelvényen egy-egy pár végtag található. A lábak ízekből állnak. Részei a csípő (coxa), tompor (trochanter), comb (femur), lábszár (tibia) és a lábfej (tarsus). Ez utóbbi utolsó ízén, az ún karomízen (praetarsus) rendszerint két karom is elhelyezkedik. Az alap járóláb típus az életmód függvényében jelentősen módosulhat. Többek között lehet úszó-, ugró-, ásó- vagy fogóláb.

A közép- és utótoron helyezkedhetnek el a szárnyak, amelyek azonban nem végtag eredetűek, hanem kutikula kitüremkedések, kitinkettőzetek. Eredeti formájukban hártyásak, erezet (nervatura) feszíti, merevíti őket. Az első szárny megvastagodhat. Néha csak pergamenszerű (egyenesszárnyúak), máskor kemény szárnyfedő, elytrum (bogarak). Ha a szárnynak csak a tövi része válik keménnyé, félfedőről, hemielytrumról beszélünk (poloskák). A második pár szárny gyakran az első alá tűrhető vagy redőzhető. Előfordul, hogy egyik vagy mindkét pár szárnyuk hiányzik. Ha a szárnyak vagy szárnykezdemények sem embrionálisan sem a fosszíliákon nem láthatók elsődleges szárnyatlanságról beszélünk (Apterigota). Ha valamelyik nemen vagy az embriológiai fejlődés valamely szintjén esetleg a fosszíliákon megtaláljuk a szárnyat másodlagos szárnyatlansággal állunk szemben.

A potroh szelvények száma maximum 12 lehet, de leggyakrabban csak 11 szelvény alkotja. Sokszor a potroh szelvényeknek csak egy része látható, az utolsó szelvények behúzódnak a potroh belsejébe, és a tojócső, illetve a hím párzókészülék kialakulásával összhangban nagymértékben módosulnak. A potroh végén gyakran fartoldalékokat (cerci) találni. Minden szelvényt egy háti (tergit), egy hasi (sternit) és két oldalsó lemez (pleurit) alkot.

A hazai fajok száma is rendkívül nagy, ezért a következőkben az osztályba tartozó rendek képviselői közül csak a legismertebbekkel, a legfontosabbakkal, a legjellemzőbbekkel foglalkozunk.

Subclassis: Monocondylea - egybütykűek

A mandibula a fejhez, a lábszár a combhoz egy bütyökkel ízesül.

Ordo: Archeognatha - ugró ősrovarok

A rend tagjait régebben a pikkelykékkel együtt egyetlen közös rendbe, a sertefarkúak rendjébe (Thysanura) sorolták be, és a két csoportot családszinten különítették el. Az újabb rendszerek a mandibula fejhez, illetve a lábszár combhoz való kapcsolódása miatt sok hasonlóságuk ellenére rend szinten különítik el őket. A két rend közös jellemzői közé tartozik, hogy mindannyian apró, maximum 2 cm nagyságú állatok. Testük torpedó alakú, felületét pikkelyek borítják. A 11. szelvényről erednek a fartoldalékok (cercus) és a végfonal, amely az utolsó szelvény hátlemezének nyúlványa. Csápjaik hosszúak, fonálszerűek, és egymás közelében erednek. A szájszervek szabadon ülnek a fejtokon, vagyis külső szájszervűek (ectognathia) és lefelé irányulnak (orthognathia). Ezek a bélyegek már a magasabb rendű rovarok felé mutatnak. Néhány fajnak jól fejlett összetett szeme van (náluk jelenik meg az evolúció során először az összetett szem). Az erősen kidomborodó, gyakran a fejtetőn össze is érő szemek előtt három, egyszerű pontszem is megtalálható (például pattanó ősrovarok). Mások összetett szeme a Collemboláéra emlékeztet (halacskák). Ugyancsak evolúciós szempontból fontos képződményeik az ún paranotális lemezek, amelyek tulajdonképpen bőrkettőzetek, és mindig ott találhatók, ahol a szárnyas rovarok szárnyai erednek (hasonló képződmények a lábas potrohúakon is megtalálhatók). A három torszelvény egyformán fejlett, és egy-egy pár normálisan fejlett lábat visel. A potroh 11 szelvényű. Az első kilencen egy-egy pár lábcsökevény, ún. farcsuta helyezkedik el. Ezek a kis lemezkék összenőttek a haslemezekkel, és kis pálcaszerű függelékek (stili) és kis hólyagocskák is lehetnek rajtuk.

A hímek az ivarsejteket vagy vékony fonalra ragasztják vagy spermatoforákban rakják le, amelyeket a nőstények a hímek segítségével felvesznek. A petéket egyesével rakják le. Az embrió érése körülbelül két hónapig tart. Az első lárvaalakok még pikkelytelenek, és a potroh lábcsonkjai is hiányoznak. Általában a tizedik vedlést követően válnak ivaréretté. Élettartamuk fajtól függően 2 és 5 év között váltakozik.

A rendet két család, a szárazföldi fajokat tartalmazó Machilidae és a tengerpartiakat tartalmazó Meinertellidae család alkotja.

Machilidae - pattanó ősrovarokok

Egy cm körüli rovarok. Nagy összetett szemeik és egyszerű szemeik is vannak. Az utolsó potrohszelvény stylusaival ugrani is képesek. A cercusok között igen hosszú filum termináléjuk van. Kövek alatt, erdőkben, fadarabokon, mohapárnákban élnek. A meleg, száraz területeket kedvelik.

Subclassis: Dicondylea - kétbütykű rágójúak

A mandibula a fejhez, a lábszár a combhoz két bütyőkkel ízesül.

tagozat: Apterygota- elsődlegesen szányatlanok

 Ordo: Zygentoma - pikkelykék

Lepismatidae - pikkelykefélék

Rendszerint 1 cm-es vagy annál kisebb állatok. Megnyúlt torpedó alakúak, toruk szélesebb, mint a potrohuk. Laposabbak, mint az előző család tagjai. Apróbb összetett szemeik vannak vagy vakok. Potrohuk 2-7. szelvényén találhatók stylusok. Ugrani nem képesek. Végfonaluk csak kissé hosszabb a cercusoknál. Erdőkben, kövek alatt, hangyák között esetleg lakásokban élnek.

Lepisma saccharina - ezüstös ősrovar. Lakásokban fordul elő. Minden ehetőt, ételmaradékot, befőttet, tapétát, könyveket stb összerág. Nappal repedésekben rejtőzködik és csak éjszaka aktív. Gyors mozgású. Ha elszaporodik kárt is okozhat.

PTERYGOTA - ELSŐDLEGESEN SZÁRNYAS ROVAROK

Szárnyas rovarok ill. másodlagosan szárnyatlanok. Postembrionális fejlődésük a holomorphosis valamelyik formája.

ORDO: EPHEMEROPTERA – KÉRÉSZEK

Levegővel telt testű, törékeny rovarok (1a. ábra). Legfeltűnőbb tulajdonságuk, hogy 3 hosszú potrohvégi függelékük van: 2 fartoldalék (cercus) és 1 végfonal (filum terminale). A végfonal a fajok egy részénél hiányzik. Mindkét pár szárnyuk hártyás. Nyugalmi állapotban a hátuk fölött függőlegesen összecsapva tartják (1b. ábra). A 2. pár mindig jóval kisebb az 1. párnál, sőt sok fajnál hiányozhat is. Csápjuk rövid. Szájszervük csökevényes, mert a „kérészéletű” imágók rövid (néhány órás) életük alatt nem táplálkoznak.

Lárváik testvégén is megtalálható a 3 (v. 2) fartoldalék. Víziek és tracheakopoltyúkkal lélegeznek, melyeket páronként a potrohszelvényeiken viselnek. Testfelépítésük változatos életmódjukhoz alakult: 1.: hengeres testűek az állóvizekben, növényzeten élők (2a. ábra); 2.: hát-hasi irányban lapítottak a gyors folyású hegyi patakokban élők (2b. ábra); 3.: ásólábuk és testhez lapuló tracheakopoltyúik vannak az iszapban élőknek (2c. ábra). Ragadozók, növény-, vagy szerves törmelékevők. Több évig fejlődnek.

Fejlődésük hemimetamorphosis. Az imágó stádium elé beiktatódik egy subimágó állapot is, mely az ivarszervek fejletlenségében tér csak el a kifejlett állapottól (prometabolia).

Nálunk 50 fajuk él.

Palingenia longicauda - tiszavirág (3. ábra). 28-35 mm-es testhosszával a legnagyobb európai kérészfajok közé tartozik. Teste sárgás, szárnya szürkés, áttetsző. Lárvája iszaplakó (2c. ábra) és szerves törmeléket fogyaszt. Egész Európában elterjedt volt, de a folyószennyezés- és szabályozás miatt mára már legtöbb helyről kipusztult. A „Tisza  virágzása”, (melynek magyarországi szakaszán még napjainkban is élnek,) azaz a tiszavirágok rajzása júniustól júliusig tarthat. Az imágók kora hajnalban kelnek ki, párzanak, majd 2-3 órán belül elpusztulnak. (A prometabolia subimágó állapota csak a hímekre jellemző - szárnyuk opálosan fehér. A nőstényeknél az utolsó lárvastádiumot egyből az ivarérett imágó követi.)

Cloeon dipterum - elevenszülő kérész (4. ábra). Egyik legelterjedtebb kérészünk, 8-11 mm. Mint neve is mutatja, kétszárnyú (dipterum) és elevenszülő (mivel a nőstény testében a peték 1-2 hétig fejlődnek, így a petézéskor már érett lárvák hagyják el a petéket, szinte azonnal). Lárvája (2a. ábra) állóvizekben, pocsolyákban él, 6 pár kerekded, levél alakú kopoltyúja van és a vízminőségre kevéssé érzékeny.

ORDO: ODONATA – SZITAKÖTŐK

Hosszú, karcsú potrohú, 4 egyforma nagyságú, erős, hártyás szárnnyal rendelkező rovarok. Két hatalmas összetett szemük és rövid, serteszerű csápjuk van. A szájszervük erős rágó szájszerv. Ragadozók, nappali vadászok.

Érdekes a szív alakzatban összekapaszkodó párzó szitakötők (5. ábra) látványa. Ez a jellegzetes póz úgy jön létre, hogy a hím által (potroha végével) szó szerint nyakoncsípett nőstény a potrohvégét előrenyújtja a hím 2. potrohszelvényén lévő párzószervhez, melyet a hím előzőleg megtöltött spermával. Természetesen mindez a levegőben, röptükben történik.

Lárváik vízben élnek, szintén ragadozók. Áldozatukat az alsóajakból (labium) kialakult, a has alá bicskaszerűen behajtható és onnan hirtelen kinyújtható ún. fogóálarccal (6. ábra) kapják el.

Hemimetamorphosissal fejlődnek (1-3 év). Az utolsó lárvából közvetlenül az imágó alakul ki (heterometabolia).

SUBORDO: ZYGOPTERA - EGYENLŐ SZÁRNYÚ SZITAKÖTŐK

Két, szinte teljesen egyforma szárnypárjukat nyugalomban a test fölött függőlegesen összecsapva tartják (7. ábra). Kevésbé sebes, inkább lebegő röptűek. Vízpart környékén ülő rovarokra vadásznak.

Karcsú lárváik (8. ábra) a potroh végén található 3 tracheakopoltyúval lélegeznek, melyeket alakjuk miatt „fűzfalevélkopoltyú”-nak is neveznek. Lassú folyású vagy állóvizekben élnek.

Calopterygidae (Agrionidae) - színesszárnyú szitakötők

Szárnyuk nem nyeles. A nemek színezetükben eltérnek egymástól.

Nálunk csak 2 fajuk él.

Calopteryx virgo - kisasszony v. karcsú szitakötő (9. ábra).  A hím szárnya és teste is acélkék. A nőstény szárnya áttetsző barna, teste fémes zöld. Hossza 46 mm. Hegy- és dombvidéki patakok környékén repülnek. Lárváik oxigéndús folyóvizet igényelnek. VÉDETT!

Calopteryx splendens - sávos szitakötő (10. ábra).  A hím átlátszó szárnyán fémes-sötétkék harántsáv van. A nőstény szárnya átlátszó, halványzöld árnyalatú. 45-48 mm. Ez a gyakoribb faj. Lassú folyású patakok, folyók, vizesárkok mentén fordul elő.

Coenagrionidae - gyalogszitakötők v. légivadászok

Szárnyuk nyeles és átlátszó (11b. ábra). Kis termetűek, karcsúak (11a. ábra). Ide tartoznak a leglassabb röptű szitakötők. Lárváik állóvizekben élnek. Hazánkban közel 20 fajuk él.

SUBORDO: ANISOPTERA - EGYENLŐTLENSZÁRNYÚ SZITAKÖTŐK

A két pár szárny alakra különbözik egymástól. Szárnyaikat nyugalomban vízszintesen kiterjesztve tartják. Szemeik olyan hatalmasak, hogy szinte az egész fejet betöltik (12. ábra). Nagyon gyors röptűek és zsákmányukat a levegőben kapják el; ezen tulajdonságaik miatt sokszor a „levegő sárkányai”-ként is emlegetik ezt az alrendet. Tenyészhelyüktől messze eltávolodnak vadászat közben.

Nagy termetű, zömök lárváik kívülről nem látható végbélkopoltyúval lélegeznek (14. és 16. ábra).

Aeschnidae - karcsú acsák

Az 1. és a 2. szárny szárnyháromszögei egyformák (13. ábra). A potroh hosszú, kör keresztmetszetű.

A lárvák (14. ábra) megnyúltabbak, fogóálarcuk lapos, hosszú és az arcnak csak egy részét fedi.

15 fajuk él nálunk.

Libellulidae - laposhasú acsák

A két pár szárny szárnyháromszögei (15. ábra) alakra és méretre különbözőek, de a 2. párról hiányozhat is. Potrohuk kevésbé megnyúlt, általában hát-hasi irányban lapított.

A lárvák álarca (16. ábra) sisakszerűen domború és az arcot egészen a homlokig elfedi („sisakálarc”).

Magyarországon 18 fajuk ismert.

Libellula depressa - laposhasú acsa (17. ábra).  A hím teste hamvaskék, a nőstényé sötétsárga, barna foltokkal. 38-45mm. Lárvája állóvizekben, csatornákban fejlődik. Közönséges.

ORDO: PLECOPTERA - ÁLKÉRÉSZEK

Magyar nevük a kérészekéhez hasonló életmódjukra utal. Testfelépítésük (18. ábra) sok tekintetben eltérő. A potrohvégen 2 (de sohasem 3), általában hosszú fartoldalék (cercus) található. Két pár hártyás szárnyuk közül a 2. pár egy kicsivel nagyobb; nyugalomban vízszintesen a test fölé fektetve (19. ábra) tartják őket. Rossz repülők. Hosszú, fonalszerű csápjuk van és csökevényes rágó szájszervük. Néhány napig élnek, ezalatt apró rovarokat fogyasztanak vagy egyáltalán nem táplálkoznak.

Lárváik víziek (20. ábra). Nagy oxigénigényük miatt gyors folyású hegyi patakokban élnek. A tor oldalán, a szárnykezdemények tövében található tracheakopoltyúkkal lélegeznek. Legtöbbjük ragadozó.

Fejlődésük hemimetamorphosis (1 nemzedék/év). Az utolsó lárvabőrből közvetlenül az imágó bújik elő (heterometabolia).

Közel 40 faj él hazánkban.

ORDO: DERMATOPTERA – FÜLBEMÁSZÓK

A latin név azt jelenti „bőrszárnyúak”, mivel első szárnyuk bőrszerű pikkellyé módosult. A hátsó szárny ez alá van gondosan behajtogatva előbb hosszában, majd keresztben. Hát-hasi irányban lapított rovarok, potrohuk végén erős, fogószerű cercusszal. Ennek szerepe van a zsákmányszerzésben és a szárny „kicsomagolásában” is. Tudnak repülni, de csak ha muszáj. Fejük vízszintes helyzetű (prognath), rágó szájszervük van.

Éjjel aktívak. Nappal lyukakba, repedésekbe rejtőzködnek el. Magyar nevük abból a hiedelemből ered, hogy a földön fekvő ember fülébe is bebújnak. Vegyes táplálkozásúak.

Epimorphosissal (monometabolia) fejlődnek. Hazánkból 6 faj ismert.

Forficula auricularia - közönséges fülbemászó (21. ábra). 11-14 mm. A hím cercusa hosszabb és belül fogazott (21a. ábra), a nőstényé rövidebb, kevésbé ívelt és sima (21b. ábra). Kifejlett alakjával szinte egész évben találkozhatunk. Csoportos búvóhelyei vannak. A meleg és nedves helyeket kedveli. Virágok és gyümölcsök megrágásával kárt okozhat, de a lágyabb rovarokat, levéltetveket is elfogyasztja. Mindenütt gyakori.

ORDO: MANTOPTERA - FOGÓLÁBÚAK

Nagy termetű, megnyúlt testű rovarok. Az 1. pár lábuk bicskaszerűen behajtható, tüskés fogólábbá módosult. A másik 4 lábukkal mászni és ugrani is tudnak. Fejük háromszög alakú és igen könnyen mozgatható. Rágó szájszervükkel marcangolják szét a fogólábakkal elejtett zsákmányt, ami élő rovarokból áll.

Epimorphosissal (monometabolia) fejlődnek.

Főleg trópusi elterjedésű rend. Hazánkban 1 fajuk él.

Mantis religiosa - imádkozó sáska v. ájtatos manó (22. ábra). Zöld és drappbarna színvariációja is előfordul. 4-6 cm. Sokszor megfigyelt jelenség, hogy az „ájtatos” nőstény párzáskor elfogyasztja a jóval kisebb termetű hímet. Olykor már az aktus közben kezdi meg lakomáját a hím fejével, majd lefelé haladva a többi testrészével folytatja. Eközben a párzómozgás nem áll le, mert a hasi idegdúc irányítása alatt áll. A nőstény habszivacsszerű kokonban rakja le petéit, amelyek a következő tavasszal kelnek ki. Száraz, napos, bokros-füves lejtőkön, parlagokon nálunk szinte mindenütt lehet vele találkozni az országban. Ez a melegkedvelő mediterrán faj hazánkban megközelíti elterjedése északi határát. VÉDETT!

ORDO: BLATTOPTERA - CSÓTÁNYOK

Ősi bélyegeket hordozó, hát-hasi irányban lapított, viszonylag lágy kitinzetű rovarok. Az 1. pár szárny pergamenszerű, a nőstényeknél gyakran rövidebb vagy csökevényes, a 2. pár (ha megvan,) hártyás. Nagy lapos előtoruk (fejpajzs) előrenyúlva a fejet is elfedi. A potroh hátán bűzmirigy, a végén cercus található. Tojástokba (ootheca) zárt petéiket a nőstények magukkal cipelik (23. ábra). Szájszervük rágó. Epimorphosissal fejlődnek (azon belül monometaboliával).

Mindenevők. Meleg- és sötétségkedvelők. Hazánkban kb. 10 fajuk él.

Blatta orientalis - közönséges csótány v. konyhai sváb (24. ábra).  Sötétbarna színű, 19-25 mm. A hím (24a. ábra) szárnya a potroh végéig ér, a nőstényé (24b. ábra) pikkelyszerű, csökevényes. Emberhez kötődő (synantrop), gyakori faj. Mindenféle élelmiszert megrág, benyálaz, ami útjába kerül és betegségeket is terjeszthet. Éjjel aktív.

Blattella germanica - muszkacsótány v. német csótány (25. ábra). Szalmasárga, 11-13 mm. A nőstény és a hím szárnya egyaránt hosszú. Előtorán 2 hosszanti, sötétbarna folt van. Ez is emberhez kötött, kozmopolita faj. Városi lakásokban is gyakran megjelenik.

Ectobius - erdeicsótányok (26. ábra). Kis termetű, 7-11 mm-es csótányok. Az előtoruk egyszínű, barna színezetű. A nőstények 1. szárnya is hosszú, de a potrohcsúcsot nem vagy alig éri el, míg a hímeknél azon túlér. Jól repülnek. Emberhez nem kötődő, erdei avar között élő rovarok.

ORDO:  PHASMATODA - BOTSÁSKÁK

Ezek a közepes vagy nagy testű rovarok az álcázás nagymesterei: testük száraz faágra vagy levélre emlékeztet. Sokszor szárnyatlanok vagy az 1. pár szárny nagyon kicsi, erősen kitinizált és a 2. pár hártyás. Lábai járólábak. Szájszervük rágó. Legtöbb fajuk növényevő, de vannak ragadozók is. Trópusi csoport, mégis érdemes megemlíteni őket, mert ismert laboratóriumi állatok és otthon is egyre többen tartják őket inszektáriumban.

Epimorphosissal (monometabolia) fejlődnek. Gyakori náluk a szűznemzés.

Phyllidae - vándorlólevélfélék

Alakjuk falevélre emlékeztet: potrohuk széles és lapos, combjaik és lábszáraik is lapítottak. Fákon és bokrokon élnek (olykor tömegesen), színük zöld vagy barnás (a lombozat színéhez igazodva) és még a mozgásuk is a szélben lengedező levélre emlékeztet. Ázsia trópusi erdeinek lakói pl. a Phyllium - vándorló levél (27. ábra) fajok, melyek hossza a 8-9 cm-t is elérheti.

Phasmatidae - valádi botsáskafélék

Pálca alakú rovarok, erősen megnyúlt torszelvényekkel, amelyek ágat mímelnek. Az Indiából származó, 5-6 cm hosszú Carausius morosus - mogorva botsáska (28. ábra) ismert (ökológiai és élettani) kísérleti faj. Otthon is könnyen tartható és szaporítható, ha tudunk gondoskodni számukra kellő mennyiségű szeder- és rózsalevélről és megfelelő páratartalomról. A Bacillus rossius nevű 6-8 cm hosszú fajjal a Magyarországhoz közeli mediterrán területeken, akár Dalmáciában is találkozhatunk.

SALTATORIA - UGRÓ EGYENESSZÁRNYÚAK

Az elnevezést a keskeny, egyenes, pergamenszerű 1. pár szárnyukról kapták. A 2. pár szárny hártyás, széles, az elsők alá hajtogatható. A 3. pár lábuk erős ugróláb, melynek a comb-íze (femur) a legfejlettebb, mivel a tibia és femur közti ugróízület izmai itt tapadnak. Cirpelő- és tympanális hallószervvel rendelkeznek. A potroh végén 1 pár cercus-t találunk. A fej függőleges állású (hypognath), szájszervük rágó.

Epimorphosissal (monometabolia) fejlődnek.

ORDO: ENSIFERA - TOJÓCSÖVESEK

SUBORDO:  TETTIGONIODEA - SZÖCSKÉK

Tettigoniidae - szöcske félék

A csáp hosszabb a fél testhossznál. A nőstényeknek hosszú, lapított, kardszerű tojócsövük van (29. ábra). Fejlett hangadásra általában csak a hímek képesek első szárnytöveik összedörzsölésével. Az így keltett hangot a jobb szárnytőnél kifeszülő kitinhártya (30a. ábra) erősíti fel. Tympanális hallószervük (30b. ábra) az 1. lábak lábszárának tövén lévő két kis résként tűnik szemünkbe. Hazánkban több mint 50 fajuk él.

Tettigoniinae - fürge szöcskék

Többnyire ragadozók, de növényi eredetű táplálékot is fogyasztanak

Tettigonia viridissima - zöld lombszöcske (29. ábra). Élénkzöld színű, 28-35 mm-es szöcske. Az 1. pár szárny túlér az ugróláb combcsúcsán. A 3. combon alul fekete tüskék vannak, melyek töve zöld. Ragadozó, de gyümölcsöt is szívesen fogyaszt. Dúsabb növényzetű, akár mezőgazdasági területeken is előfordulhat, gyakori faj. Gyakran énekel fák, bokrok lombjában, innen a neve is.

Decticus verrucivorus - szemölcsevő szöcske (31. ábra).  Változó színű, legtöbbször zöldes alapon barnán foltozott, 24-44 mm. Az 1. lábszáron, a hallószerv nyílásának vonalában, 4 tüske van. Neve onnan ered, hogy a támadékonyságát kihasználva, állítólag vele haraptatták le az emberek szemölcseiket és utána a kiöklendezett bélnedvvel kenték be a sebet, hogy megakadályozzák az újra kinövését. Elterjedt, gyakori faj. Mindenevő, sáskát, hernyót, de pillangósokat és gyermekláncfüvet is fogyaszt.

Saginae - fűrészlábú szöcskék

Saga pedo - fűrészlábú szöcske (32. ábra).  Ez az 1 hazai faj tartozik ide. Zöld vagy barna színű, 61-67 (!) mm. A leghosszabb közép-európai rovar. Az első két pár lábat a combok és a lábszárak belső oldalán fűrészre emlékeztető, erőteljes dupla tüskesor díszíti, mely a zsákmánya felnyársalásában segíti. Az előmellen szintén 2 tüskeszerű nyúlvány van. Szárnyai hiányoznak, így repülni nem tud. Csak nőstény példányai ismertek, melyek szűznemzéssel (parthenogenesis) szaporodnak. Ragadozó. Még a kemény páncélú bogarak elfogyasztása sem jelent számára problémát, de leginkább más egyenesszárnyúakat, sőt imádkozó sáskát (!) is fogyaszt. Elterjedése hatalmas, az eurázsiai sztyeppövezetben Délnyugat-Európától egészen Nyugat-Kínáig terjed, azonban általában ritka. Nálunk háborítatlan sztyepplejtőkön, sziklagyepekben fordul elő kis populációkban. VÉDETT!

SUBORDO: GRYLLODEA – TÜCSKÖK

Testük hengeres, fejük gömbölyded. A nőstények tojócsöve hosszú, vékony, kör keresztmetszetű, vagy hiányozhat is (34b. ábra). A hímek rövid első szárnyaik egymáshoz dörzsölésével ciripelnek (33. ábra). A nőstények 1. pár szárnya hosszabb. A tücskök tympanális hallószerve is az 1. lábakon, a tibián van. Vegyes táplálkozásúak. Általában földbe vájt lyukakban élnek. 10 fajuk él nálunk.

Gryllidae - tücsökfélék

Gryllus campestris - mezei tücsök (34. ábra). Fekete színű, 21-26 mm. A test és a 3. comb csupasz, csillogó. A 3. comb alul vörös. Lárvaként telel, földbe ásott lyukaival napos legelőkön, réteken mindenfelé találkozhatunk már késő tavasztól. A hímek igen territoriálisak.

Gryllotalpidae - lótücsökfélék

Gryllotalpa gryllotalpa - lótücsök v. „lótetű” (35. ábra). A „talpa” a vakond genus-nevéből (Talpa europea) került a latin nevébe, és föld alatti életmódjára és kinézetére is utal. Az 1. lábai rövid, széles, fogazott, lapátszerű ásólábakká módosultak. Teste bársonyos, barna, 33-52 mm hosszú. Föld alatti járataiban állati táplálékot és gyökereket egyaránt fogyaszt. Az utóbbi miatt nem örvend népszerűségnek a kiskerttulajdonosok körében. A hímek mély hangú folyamatos cirpelésüket „Y”-alakú járataikkal (36. ábra) úgy föl tudják erősíteni, hogy hangjuk több száz méterre is elhallatszik. Nászidőszakban repülve keresik föl párjukat. A nőstényeknek nincs látható tojócsövük, tojásaikat a talajban e célra készített költőüregbe rakják. Lárvája nálunk kb. 2 évig fejlődik.

Oecanthidae - pirregőtücsökfélék

Oecanthus pellucens - pirregő tücsök (37. ábra).  Törékeny testű, barnássárga tücsök, melynek a 3. combja megnyúlt és viszonylag vékony. Hossza 9-15 mm. Melegkedvelő állat. Cserjéken, szőlőn fordul elő legg