Bogarak 

Mintegy 350 ezer fajjal a rovarvilág, sőt az egész élővilág legnépesebb rendje. Testük legnagyobb részét szilárd kitinképletek borítják. Legjellemzőbb közös ismertetőjegyük a kemény szárnyfedő (elytrum). A szárnyfedők között sok csoportnál feltűnő a pajzsocska (scutellum), amely voltaképpen a középtor tergitjének a megvastagodott része. Az előtort - és gyakran a fej egy részét is - beborítja a nyakpajzs, másnéven torpajzs (scutum). (A tor és potroh tehát nem a felülnézetből látható befűződések szerint különül el!)

A fejen egy pár összetett szem, valamint néhány esetben a homlokon egy-két fiókszem található. Szájszervük rágó típusú. Csápjuk 10-11, ritkán 12 ízből áll, a csápostor igen változatos méretű és formájú lehet, alakulása ivari dimorfizmust is mutathat.

A tor első szelvénye, az előtor (prothorax) szabad, mozgathatóan ízesül mind a fejhez, mind pedig a középtorhoz (mesothorax), amelyet csupán a pajzsocska mutat felülnézetből. A pajzsocska rendszerint kicsiny, háromszögletű képlet, ritkán ovális alakú, gyakran színével is elkülönül a környezetétől. Egyes csoportoknál - pl. cickányormányosok - láthatatlan. A középtor az utótorral (metathorax) összenőve egységet képez, utóbbi szelvény felülnézetből egyáltalán nem látható, mert a szárnyfedők eltakarják. Minden torszelvényen található egy pár stigma. A szárnyfedők többnyire kemények, egyeseknél azonban lágyabbak (pl. lágybogarak, bibircsbogarak). Formájuk változatos, néhány csoportnál megrövidülnek, másoknál pedig a két szárnyfedő érintkezése (varrat) mentén összenőnek. Számos bogárnál az utolsó vagy az utolsó előtti potrohszelvények kilátszanak a szárnyfedők alól. Az elytrumok felülete ritkán teljesen sima, általában gazdagon mintázott. Nagyítóval még a sima részeken is gyakran bordákat, pontozottságot figyelhetünk meg, továbbá szőröket, amelyek pikkelyszerűen kiszélesedhetnek (pl. egyes ormányosbogarak, porvák stb.). A szárnyfedők - a kitinpáncél többi részével együtt - sokszor igen élénk színűek, kémiai és fizikai színek egyaránt előfordulnak. A hártyás második pár szárny a szárnyfedők alá van behajtogatva, a röpképtelen bogarak egy részénél hiányzik is (pl. nünükék, gyalogcincérek). Néha fajon belül léteznek szárnyas és szárnyatlan egyedek egyaránt (pl. egyes futrinkák). A repülés a hártyás szárnyakkal történik. A bogarak többsége röpképes. A torszelvények hasi oldaláról erednek a lábak. A futóláb, mint alapszabás mellett különféle módosulataik lehetségesek (fogó-, ásó-, ugró-, úszóláb stb.). A lábfej többnyire ötízű, de van ahol ennél kevesebb, a tarsusízek száma fontos rendszertani bélyeg. Az utolsó ízen páros karom ül.

A potroh 10 szelvényéből általában csupán 5 - 6 látható, a többi behúzódik a potroh belsejébe. A hát- és oldallemezek (tergit és pleuritek) rendszerint hártyásak, a haslemezek (sternit) viszont erősebben szklerotizáltak mivel ezek közvetlenül érintkeznek a külvilággal. Minden potrohszelvény oldalán nyílik egy pár stigma. Az utolsó szelvényekből alakultak ki a párzószervek. Sok fajt kizárólag a hím párzószerv morfológiája alapján lehet pontosan azonosítani (pl. egyes holyvák). A nőstények ivarkészüléke már koránsem ilyen jelentőségű. A tojócső többnyire a potroh belsejébe húzódva található, csupán a peterakás idejére nyúlik ki, ilyenkor meglehetősen hosszú és erős is lehet, hogy a petéket a szükséges helyre (pl. kéreg repedésbe, növényi szövetekbe stb.) juttassa.

Teljes átalakulással fejlődnek. Szűznemzés csak elvétve fordul elő a bogaraknál. Petéiket általában tavasszal, illetve nyáron rakják le. A legnagyobb peték 7 - 8 mm nagyok (csíkbogarak, ganéjtúrók, futóbogarak). A peterakás a leendő táplálékforrás közelében történik, lehetőleg ragadozóktól védett helyen. A fák belsejében fejlődő bogarak a fa repedéseibe, a kéregbe petéznek (sok cincér, szúk, stb.), a katicák olyan helyre, ahol sok a levél- vagy pajzstetű, a levélbogarak pedig a tápnövényre, vagy annak közelébe. Sok faj nősténye halmoz fel táplálékot ivadékai számára (ganéjtúrók, temetőbogarak stb.), mások védő kokonba petéznek (óriáscsíbor), vagy leveleket sodornak össze e célra (levélsodrók). A lerakott peték száma összefügg a rendelkezésre álló táplálék mennyiségével és a peték, majd lárvák védettségével. A rejtett helyeken - földben, növények belsejében - fejlődőknél a peték száma tízes nagyságrendű, míg a kitett helyeken fejlődőknél már több száz is előfordul. A hipermetaboliával (ld. lejjebb) fejlődő hólyaghúzó bogarak több ezer petét raknak.

A bogárlárvák rendkívüli változatosságot mutatnak, sajnos sok fajét még nem is ismerjük. Összetett szemeik nincsenek, csápjuk kevés ízből áll. Oligopod vagy apod lárvák a jellemzőek. Az egyes bogárfajok lárvakora igen különböző lehet: a szabad felületen élő katicák és levélbogarak gyorsan fejlődnek. Gyors a fejlődés ott is, ahol a táplálékmennyiség limitált. A védett helyeken élők fejlődése hónapokig, évekig is elhúzódhat (ganéjtúrók, cserebogarak, szarvasbogarak, orrszarvúbogár, sok cincérfaj). A lárvák többször vedlenek, növekedés csak ebben a stádiumban fordul elő. A bábozódás rendszerint a lárvakori élőhelyen történik, a vízi bogarak kivételével, amelyek ez alkalommal a szárazföldet keresik fel és ott a talajban bábozódnak. Sok faj egyedei földszemcsékből, homokból, növénymeredványokból készítenek védőburkot maguknak. A báb szabad báb (pupa libera). Az európai bogarak többségének csupán évi egy nemzedéke van, bár néhány csoportnál van 2 - 3 is (egyes szúk, levélbogarak, katicák stb.). Kevés bogárnál fordul elő az ún. hipermetabólia ("túl-átalakulás"): ennek során a lárvaalakok morfológiailag és életmódban is jelentősen különböznek egymástól, továbbá a bábállapotot megelőzően egy "álbáb" stádium is beiktatódik, amikor a lárva hosszabb időn keresztül mozdulatlan és nem táplálkozik (rendszerint így vészeli át a telet).

Az imágók élettartama általában rövidebb mint a lárvakor, van ahol csak néhány napig tart, mások pár hétig élnek; leghosszabb pedig azoknál, amelyek imágóként telelnek át.

Sok bogár képes cirpeléssel hangadásra.

SUBORDO: ADEPHAGA - FUTÓBOGÁR-SZABÁSÚAKcsalád: Cicindelidae - homokfutrinkák

család: Carabidae - futrinkák vagy futóbogarakSzámos hazai fajjal rendelkező bogárcsalád, több alcsaládra osztják. Az úgynevezett “nagy futrinkák” termetes, gyorsan futó, ragadozó bogarak, erőteljes futólábakkal, sokuk fekete, sötétbarna, vagy különböző fémes színekben játszó. Szemeik oldalirányban kiállóak, de nem feltünően nagyok, csápjaik fonálszerűek. Az előtor háta gyakran szív alakú, a szárnyfedők általában befedik a potrohot. A nagytermetű fajok röpképtelenek, szárnyfedőik összenőttek, a hártyás szárnyak különböző mértékben elcsökevényesedhetnek. Végbélnyílásuk közelében páros bűzmirigy lehet. Többségük éjszaka aktív, nappal rejtekhelyen, leginkább talajközelben tartózkodnak, veszélyt érezve megtorpannak, szétterpesztett lábakkal a földre lapulnak (tanatózis). A család a fajainak zöme ragadozó - ezek lárvái ragadozó, hosszú testű, élénk mozgású campodeoid lárvák - de vannak dögevők, illetve növényevők is. Zsákmányukat külső emésztést követően szívják fel erre módosult rágó szájszervük segítségével. A közel 9oo fajjal képviselt csoport Magyarország egyik legnépesebb bogárcsaládja. A nagytermetű fajok - tekintettel feltünő és hasznos voltukra - valamennyien védettek.

Calosoma - bábrablók. Nagytermetűek; szárnyfedőik a potroh hátulsó harmadában a legszélesebbek, fatörzsön, ágakon, cserjéken élnek, hernyókat, bábokat esznek, és még a dúsan szőrözött hernyókat is elfogyasztják, amelyre más rovarok nem, vagy csak kevésbé képesek. Az imágók 2-3 évig élnek.

Calosoma sycophanta - aranyos bábrabló. 25-30 mm, szárnyfedői zöldes aranyos fémfényűek. A lombkoronaszintben vadászik, zsákmányát rágóival széttépi és kibocsájtott emésztőenzimeivel elpépesíti, majd felszürcsöli. A kifejlett bogár két évig is elél, ezalatt kb. looo hernyót és bábot fogyaszt el lomboserdeinkben (különösen a tölgyesekben). Igen jelentős szerepe van a hernyók túlszaporodásának megfékezésében, lárvája azonos módon táplálkozik, a leghasznosabb futóbogárnak tekintik.

Calosoma inquisitor - kis bábrabló. Az előző fajnál kisebb (13-21 mm), hátoldala egyszínű, bronzos, vagy kékes-feketés fémfényű. Lomboserdeinkben él és jóval gyakoribb előző fajtársánál. Jó repülő; életmódja megegyezik az aranyos bábrablóéval.

Carabus - futrinka. Ebbe a nembe is csupa nagytermetű futóbogár tartozik. Szárnyfedőik hosszú tojásdadok, középen többnyire összenőttek, hártyásszárnyaik pedig részben vagy teljesen csökevényesek, ezért röpképtelenek. Általában éjszaka mozognak, a lárva és az imágó egyaránt rovarokkal, férgekkel, csigákkal stb. táplálkozik. Évente csupán egy nemzedékük van, és az imágók is csak egy évig élnek. Carabus coriaceus - bőrfutrinka. A legnagyobb termetű futrinka fajunk. Egyszínű fekete, szárnyfedői bőrszerűen ráncoltak. Ligetes erdőkben, erdőszéleken, száraz hegyoldalakon nem ritka; Nyugat-Magyarországon gyakoribb.

Carabus ullrichi - rezes futrinka. Rézszínű torpajzsa és hosszában szaggatottan bordázott szárnyfedői vannak. Első csápíze fekete. Különösen az Alföld nyílt területein gyakori, sok alfaja van.

Carabus cancellatus - ragyás futrinka. Általában bronzszínű csápjának első íze vörösesbarna, szárnyfedőin ép és szakadozott bordák váltogatják egymást. Hasonlít a rezes futrinkára, azonban szárnyfedőinek csúcsa előtt egy beöblösödés látható. Az Alföld kivételével mindenhol gyakori, több alfaja van.

Carabus hortensis - kerti vagy aranypettyes futrinka. Fekete alapszínű kevés rezes árnyalattal, szárnyfedőin 3-3 sor bemélyedő aranyos gödröcske van, elsősorban Nyugat-Magyarországon gyakori, erdőkben.

Carabus nemoralis - ligeti futrinka . Fekete (felül barnás rézszínű), szegélye többnyire zöldes, hasonlít az előző fajhoz, de szárnyfedőin fekete gödröcskék vannak. Domb- és hegyvidékeinken gyakori.

Carabus violaceus - kék futrinka. Feketéskék, a szárnyfedők szegélye ibolyáskák (lehet aranyos vagy zöldes árnyalatú is). Síkságon ritka, főleg hegy- es dombvidéken él.Zabrus tenebroides - gabonafutrinka. A fentieknél kisebb termetű, szárnyas, szurokfekete vagy barna, gyengén fémfényű. A csápok, tapogatók, lábszárak, lábfejek barnásvörösek, a szárnyfedők pontozottan barázdáltak. Szántóföldeken gyakori mezőgazdasági kártevő, a kifejlett bogár éjszakánként a gabona tejes szemeit pusztítja, lárvái az úgynevezett csócsárolók nappal földbe vájt függőleges csövekben tartózkodnak, éjjel pedig összerágják a gabona fiatal leveleit, amelynek hatására a növény elszárad.

Gyrinus natator - közönséges keringőbogár. Kicsi, 1 cm körüli sötét színű bogár, hegyvidéki patakjaink vizén gyakran csoportosan kering. A legkisebb riasztó hatásra a víz alá bukik.család: Dytiscidae - csíkbogárfélék

Dytiscus marginalis - szegélyes csíkbogár. 3 - 3,5 cm hosszú, a nagyobb termetű fajok közé tartozik, sötét színű, a nyakpajzs és a szárnyfedők körül sárga szegély húzódik. A hím szárnyfedői simák, a nőstényén hosszanti barázdák találhatók. Lassúfolyású és állóvizekben él. Lárvája falánk ragadozó, gerinctelenek mellett ebihalakat és halivadékokat is elkap, sőt, saját gyengébb fajtársait is megeszi, ezért a népnyelv vízitigrisnek nevezi, rágói hatalmasak. A 6 - 8 cm-re megnőtt lárva elhagyja a vizet és a parton bábozódik be, de a kifejlett bogár visszatér a vízbe.

PALPICORNIA - CSIBORALKATÚAK

Állkapcsi tapogatójuk mindig erősen fejlett, rendszerint 4 ízből áll. Hossza gyakran a csápét is meghaladja. A csáp utolsó néhány íze bunkót alkot.  

család: Hydrophilidae - csíborfélék

Több apró és két nagytermetű fajuk él Magyarországon. Többnyire víziek, egyes fajok vízparton is élnek, de léteznek szárazföldiek is amelyek trágyában, gombákban fordulnak elő. A vízieknél a 3. és esetenként a 2. pár lábak úszólábbá alakultak, hasoldalukat pedig finom szőrzet borítja. Levegővételkor a elülső testvégüket dugják ki a vízből és bunkós csápjuk segítségével levegőt hajtanak a szőrzet közé, a víz alatt innen kerül a levegő a trachearendszerbe. Némelyek cirpelni is tudnak. Növényevők, esetleg dögevők, lárváik ragadozók.

Hydrous piceus - közönséges óriáscsíbor . 34-47 mm, a legnagyobb csíborfaj. Egyszínű fekete, olajzöld fénnyel. A potroh haslemezein középen teljes hosszukban tetőszerű él fut. Úszáskor lábait felváltva mozgatja. A csendes, növényekben gazdag állóvizeket kedveli. Alkonyatkor elhagyhatja a vizet, hogy újabb helyre repüljön. Vízpartoknál lámpafényre repül. Lárvája igen termetes, ragadozó, főként csigákat és más gerinctelen állatokat eszik, de a sérült, beteg és elhullott halivadékokat is elfogyasztja. Az imágó mindenevő, növényeken kívül a környezetében fellelhető lassan mászkáló állatokkal táplálkozik, de a haldögöt is megeszi. A nőstény petéit jellegzetes alakú gubóba helyezi, vízinövények vagy vízbe hullott levelek fonákára. A kokon egy hosszú csövön keresztül van kapcsolatban a levegővel.

STAPHYLININEA - HOLYVAALKATÚAK

Staphylinidae - holyvafélék

Általában fürge mozgású, apró termetű, rövid szárnyfedőjű bogarak, szárnyfedőik csupán a potroh 1., 2. szelvényét takarják. A többi potrohlemez tergitje keményebb az első kettőnél. A potroh igen mozgékony. Majdnem minden faj ragadozó, de akad köztük néhány növényevő is. Egyes fajok kizárólag hangyabolyban fordulnak elő. Nehezen határozhatók. Megtalálhatók talajon, nedves partokon, kövek alatt, virágokon, gombákban, korhadó anyagokban. Faunaterületünkön eddig több mint 1200 fajukat mutatták már ki.

Staphylinus caesareus - aranysújtásos holyva . Nagytermetű, 17-25 mm, alapszíne fekete, szárnyfedői barnásvörösek. A potroh hátlemezeinek szegélyén kétoldalt 5 pár aranysárga szőrfolt található, erre utal a neve. Hártyásszárnya fejlett, kiválóan repül, ragadozó, trágyában élő rovarokat és azok lárváit fogyasztja. Legelőkön és földutak mentén gyakori. Ocypus olens - bűzös holyva . Legnagyobb holyvánk. Fénytelen fekete, 2o-32 mm. Bűzmirigyei vannak, ha megijesztik, potroha végét felörbíti, rágóit széttárja, ami riasztó megjelenést kölcsönöz neki. Erdőkben, erdőszéli kertekben gyakori. Éjszaka vadászik, apró gerincteleneket fogyaszt.Paederus sp. - parti holyva. Közepes nagyságú fajok (7-8 mm), testükön fémes fekete és barnásvörös színek váltogatják egymást. Vannak repülő és röpképtelen fajok is. Vízparton, nedves helyen fordulnak elő.

Silphidae - dögbogarak

Több alcsaládra különíthetnek. A Necrophorinae alcsaládban a szárnyfedők a potroh utolsó szelvényeit nem takarják be, a csáp bunkós. A Silphinae alcsalád fajainál a szárnyfedők végigérnek, a csápok nem annyira bunkósak, a test hát-hasi irányban lapított, a nyakpajzs kiszélesedik és a fejet eltakarja.Necrophorinae:Necrophorus - temetőbogár. Nagyobb termetű bogarak. Igen fejlett az ivadékgondozásuk: a dögszagot messziről megérzik és több bogár is odasereglik az elhullott állathoz, majd a legerősebb hím-nőstény páros elzavarja a többieket. Mintegy 2-3 óra leforgása alatt tíz cm mélyre elássák a dögöt (nagy termetű fajok akár 6o cm-re is) úgy, hogy a földet kikaparják alóla, a kikotort födet pedig köréhordják. Ezt követően párzanak, majd a nőstény elkergeti a hímet és hozzálát a peterakáshoz. A petéket a döghöz vezető földalatti járat falába vájt oldalkamrákba rakja, utána a döghöz visszatérve rágóival kis lyukakat rág bele és ezekbe emésztőfolyadékot bocsát. Ezt követően a lyukakat lezárja és ürülékével megkeni. Így tehát előemésztett táplálékról gondoskodott utódai számára. Öt nap múlva a nőstény ciripelve többször végigmegy a járaton és kitisztogatja azt, miközben a lárvák kikelnek. A nőstény kis táplálékcseppet bocsát ki a szájából és odatartja nekik, a lárvák pedig felszívják, és a későbbiekben már önállóan táplálkoznak a dögből.

Necrophorus humator - fekete temetőbogár . Egyszínű fekete, csápbunkója vörös. Nagyobb testű állatok tetemén gyakori.

Necrophorus vespillo - közönséges temetőbogár. A leggyakoribb temetőbogár faj. Fekete szárnyfedőin két széles, zegzugos lefutású narancsszínű harántsáv van, az előtor elülső szegélye sárga szőrös, a csáp utolsó ízei vörösek. Jelentős szerepe van az elhullott állatok eltakarításában. Silphinae: Silpha obscura - közönséges dögbogár. Egyszínű fekete, a szárnyfedőin 3-3 hosszanti borda van. Mind a lárva, mind pedig a kifejlett bogár ragadozó, főleg csigákat és rovarokat fogyaszt.

Blithophaga opaca - barna répabogár . Fénytelen fekete, rövid aranybarna szőrzettel. Növényevő, lárvája ászkára emlékeztet, kikelés után nyomban nekilát a répa palánták fogyasztásának, meleg években jelentős pusztítást végezhet köztük. Az imágó a nagyobb répaleveleket rágja, de a lárva az igazán veszélyes kártevő. Gyakori, répa mellett libatopféléket, gabonát, pillangósokat és kereszteseket is fogyaszt.

Oeceoptoma thoracica - vörösnyakú dögbogár. Feje és előtora vörös, szárnyfedői feketék. Dögön, rothadó növényi anyagon, ürüléken, gombán él, főleg hegyvidéki erdőkben.

Xylodrepa quadripunctata - négypettyes hernyórabló. Sárgásbarna, a szárnyfedőkön négy kerek fekete folt van. Tölgyerdők lombkoronájában gyakori, ahol csupasz hernyókkal táplálkozik.

Histeridae - sutabogárfélékNevüket nehézkes mozgásukról kapták. Ovális, igen kemény kitinpáncéljuk van, fényes fekete színű, piros foltok lehetnek rajta. Sok fajuk van, Európában csak kis méretűek élnek: 1-2 mm - 1,5 cm, a hazaiak nagyon hasonlítanak egymásra. Az utolsó 1-2 potrohszelvény kilátszik a szárnyfedők alól. Ragadozók, a dögben, trágyában élő, vagy oda petézni járó rovarokat fogyasztják. Létezik fakéreg alatt élő faj is (Hololepta plana – lemez sutabogár), amely szúkra vadászik és mindössze 1 mm vastag. Egyes fajok hangyabolyban élnek és mivel igen lomha mozgásúak, a hangyák cipelik ide-oda őket, talán azért, mert a bolyba bejutó ellenséges rovarokat megeszik? Veszélyt érezve merevgörccsel védekeznek (tanatózis, katalepszia), ez a módszer sok bogárra és egyéb rovarra is jellemző magukat holtnak tettetve elkerülik a ragadozók figyelmét, mivel azok többnyire a mozgó állatokra vadásznak. Vannak olyan bogarak, amelyek merev végtagjaikat szétterpesztik (futóbogarak), mások maguk alá húzzák (sutabogarak). A merev végtagokat csak erővel lehet elmozdítani.

Hister quadrimaculatus – közönséges sutabogár. Főként tavasszal lehet megtalálni, nyílt területeken vagy trágyadombok, dögök környékén vadászik.

ÖREGCSALÁD: LAMELLICORNIA - LEMEZESCSÁPÚAK

Az ide tartozó családok csápjuk sajátos alakulása miatt alkotnak önálló csoportot A csápok tőíze jól fejlett, az ostor végén levő 3-7 íz különböző mértékben megnagyobbodik: vagy gomb alakú duzzanatot képez, vagy egyik irányban lemezszerűen megnyúlik. A lemezek olykor legyezőszerűen terpeszthetők.

Lárváik sárgásfehér, vaskos, oligopod lárvák (pajorok). Fejük erősen kitinizált, erős rágó szájszervük van, növényevők vagy ürüléket fogyasztanak. Nagy, gyakran erősen görbült testük miatt lábaikkal nem képesek mozogni, hanem oldalukra dőlnek és a laza földben, trágyában, korhadékban féregszerűen furkálnak. A nagyobb méretű fajok lárvái évekig fejlődnek. Az imágók rövid életűek, szaporodás után általában elpusztulnak. Egyes családokban fejlett ivadékgondozás figyelhető meg.

Lucanidae - szarvasbogárfélék

Kicsi és egészen nagy termetű fajok tartoznak ide. Az imágók csápja mindig térdes, az utolsó ízekről rövid lemezek erednek, amelyeket nem tudnak legyezőszerűen széttárni. A hímek rágója rendszerint nagyobb a nőstényekénél. Lárváik évekig fejlődnek. A fiatal pajorok humuszrészecskéket fogyasztanak, az idősebbek korhadó farészeket rágnak belülről. Bábozódás előtt összecsócsált fából és talajból kemény bölcsőt készítenek. Az imágók virágnektárt vagy fák kicsorgó nedvét nyalogatják. Trópusokon sok feltűnő színű képviselőjük él.

Lucanus cervus - szarvasbogár. A legnagyobb európai bogárfaj, hímje a rágókkal együtt 3-8 cm, néha akár a 10 cm-t is eléri. Fekete, szárnyfedői és a hím rágói barnák. A hím feje általában szélesebb, mint a tor, rágója csúcsán két, az első harmadánál 1 erős fog látható. A rágók csupán a hímek vetélkedésekor kapnak szerepet. A nőstény elülső lábszára erős ásólábbá alakult. Lárvakora 6-8 évig tart. A kifejlett bogár a nyári hónapokban lelhető fel, tölgyfák kicsorgó nedvével táplálkozik és alkonyatkor repül. Bár egyre ritkább, ma is a legközismertebb bogárfaj. Ritkulásának egyik oka az, hogy az öreg tölgyfák száma - amelyekben fejlődik - jelentősen megcsappant. Már a rómaiak is ismerték és lárváját csemege gyanánt fogyasztották, kifejlett hímje pedig gyermekbetegségektől óvó amulettként szolgált. Védett.Dorcus parallelepipedus - kis szarvasbogár. Fénytelen fekete. Az ivari dimorfizmus kevésbé szembetűnő, mint az előző fajnál, a különbség a rágók alakjában van: a hím rágóján levő felfelé álló fog a nősténynél hiányzik. A lárva korhadó tölgyben és bükkben fejlődik, imágója május-júniusban esténként rajzik. Védett.

Scarabeidae - ganéjtúrók

Aphodius - ganéjbogarak, esőbogarak. Igen népes nem, amelybe kicsiny fekete, barna vagy zöldesbarna bogarak tartoznak. Trágyában élnek, alkonyatkor és eső előtt a talaj felett repkednek, egyébként főleg éjszaka aktívak (fényre repülnek). A kifejlett bogarak friss trágyát esznek, alatta utódaik számára mély lyukakat ásnak, trágyával megtöltik és belepetéznek. Mezőkön, legelőkön nagy számban fordulnak elő, fontos talajjavító fajok.

Onthophagus - trágyabogarak. Ebbe a nembe számos faj tartozik, kisebb termetűek az előző nem fajainál. A hímek fején rendszerint 1-2 szarv, a nőstényekén pedig harántlécek figyelhetők meg. Előtoruk a szárnyfedőkhöz képest nagy, pajzsocskájuk nem látható. Elülső lábszáruk erősen fogazott, ásásra módosult. Trágyában, legelőkön tömegesen fordulnak elő, életmódjuk az előző genus tagjaiéhoz hasonló.Geotrupes vernalis - tavaszi ganéjtúró. Majdnem félgömb alakú, élénk fémfényű, acélkék vagy zöld színű (hűvösebb, nedvesebb területeken kékesfekete). Ivadékgondozása fejlett: a trágya alá függőleges járatot ás, abba oldaljáratokat készít, ezekbe petézik. Erdős helyeken él, hazánkban mindenfelé közönséges.

Scarabeus affinis - nagy galacsinhajtó. Tompa fekete színű. Fejpajzsa nagyon megnyúlt, a szájszerveket eltakarja. Elülső szegélyén erőteljes ékszerű fogak vannak csakúgy, mint a tíbiákon, ezek segítségével ás. Az elülső lábfejek hiányzanak, a pajzsocska nem látható. Lárvája számára patások ürülékéből galacsint formál (ebben is segít a fejpajzs), a 3. lábpárral hajtja, majd elássa, ebből táplálkozik részben ő, részben az utódai. Északkelet-mediterrán faj, amely hazánkban az alföldi homokos területeken él, de népessége mára igencsak megfogyatkozott. Védett faj. Rokona a Scarabeus sacer - szent galacsinhajtó, amely az ókori egyiptomiaknál a Napot jelképezte, kőből faragott mását gyakran helyezték halottak mellére.Sisyphus schaefferi - lőcslábú galacsinhajtó. Fénytelen fekete, fejpajzsát és terjedelmes előtorát sárga szőrzet borítja. Domború testű, igen hosszú lábú bogár, a harmadik pár láb különösen hosszú és befelé görbülő, erről kapta nevét.. Életmódja hasonló az előző fajéhoz, de galacsinja jóval kisebb. Domb- és hegyvidékeinken mindenfelé előfordul.

Copris lunaris - holdszarvú bogár. Egyszínű fényes fekete, szárnyfedőin hosszanti rovátkák vannak, hátoldala nagyon domború. A hím fején hegyes szarv található, a nőstényé jóval rövidebb, vége bemetszett. A hím előtorán oldalt és középen erőteljes dudorok vannak. Ivadékai számára a föld alatt készített kamrában körte alakú trágya galacsinokat formál és ezekbe petézik. A petéket a lárvák kikeléséig őrzi, közben a saját maga számára készített galacsinból táplálkozik. Hazánkban mindenfelé előfordulhat. Védett.

Lethrus apterus - nagyfejű csajkó. Tompa fekete színű, feje és előtora viszonylag nagy, együtt hosszabbak a szárnyfedőknél. A tor elülső szegélyei előre kihúzottak. Szárnyfedői összenőttek, a hártyás szárnyak csökevényesek. A család többi tagjával ellentétben növényevő. Párosan él, fél méter mély járata falába galambtojásnyi lárvakamrákat készít és azokba fiatal hajtásokat, leveleket hord, különösen kedveli a szőlőt, de facsemetékben és gabonában is kért tehet. A növényeket általában a hím gyűjti be, a nőstény pedig a kamrában labdacsokat formál belőlük és mindegyikbe egy-egy petét rak. Az új nemzedék már szeptemberre kifejlődik, de csak a következő évben bújik elő. Magasabb hegyvidékeinktől eltekintve mindenütt közönséges.

Melolonthidae - cserebogarak

alcsalád: Melolonthinae - cserebogarak

Rhizotrogus aequinoctialis - tavaszeleji csaja vagy: áprilisi cserebogár. 13-20 mm. Kisebb termetű, színe rozsdavörös, fejét, nyakpajzsát, a szárnyfedők tövét hosszú szőrzet borítja. A hím csáplegyezője hosszabb a csápostornál. Április-május táján alkonyatkor a talaj felett repked, nálunk mindenfelé közönséges. Melolontha melolontha - májusi cserebogár. 23-30 mm. Feje és előtora fekete, szárnyfedői barnák. Potrohszelvényeinek oldalán háromszög alakú fehér foltok vannak. A szárnyfedőkön fehér szőrfoltok látszanak. Farfedője hosszú nyúlványba fut ki. A legnagyobb mezőgazdasági jelentőségű cserebogarunk. Április végétől júniusig időnként tömegesen rajzik, táplálékában nem válogat, tetemes károkat okoz a fák, cserjék lombjában. A reggeli órákban a dermedt bogarak az ágakról lerázva összegyűjthetők és állatok etetésére hasznosíthatók. Lárvája sík- és dombvidéken 3 évig, magasabb hegyvidékeken 4 évig fejlődik, mindenféle gyökeret megrág.

Polyphylla fullo - csapó vagy kalló cserebogár. 30-35 mm. A legnagyobb termetű cserebogár fajunk. Barna alapon fehér márványos rajzolat borítja amely finom pikkelyszőrökből alakul ki. A hím csáplegyezője igen hosszú, hajlott lemezekből áll, a nőstényé kisebb. Potrohvégét a szárnyfedőhöz dörzsölve cirpel. Elsősorban laza talajú, homokos vidéken él, 4 évig fejlődő lárvája lombosfákat és feketefenyőt, valamint lágyszárúakat pusztít. Imágója június-júliusban 3-4 héten át rajzik, késő délután repül, fák és bokrok lombját rágja.

Anomala vitis - nagy fináncbogár vagy zöld cserebogár. 14-18 mm. Fémeszöld színű, szárnyfedői finoman barázdáltak, homokos területen él. Gyakran tömeges, lárvája igénytelen, egy évig fejlődik, imágója viszont különösen a szőlőt fogyasztja, de egyéb gyümölcsfákon is rág. Júniustól augusztusig rajzik. Kártétele jelentős lehet.Anisoplia austriaca - osztrák szipoly. 13-15 mm. Feje és nyakpajzsa sötét, zöldes fényű, szárnyfedői vörösesbarnák. A fejpajzs orrszerűen meghosszabbodott. Karmai a testhez képest aránytalanul nagyok. A lárva fűfélék gyökerén rág, egy, ritkán két évig fejlődik, a kifejlett bogár májustól június közepéig rajzik. Tejes, érőfélben levő gabonaszemeket fogyaszt.

alcsalád: Cetoniinae - virágbogarakFajgazdag csoport, ide tartoznak a legszínpompásabb hazai lemezescsápúak. Magyarországon mintegy tucatnyi fajuk él. Napfénykedvelők, a legmelegebb órákban repülnek, igen sajátos módon: szárnyfedőiket zárva tartják, felrepüléskor az elytrum oldalán levő résen nyújtják ki a hártyás szárnyakat. Egyes fajaik hangyabolyban fejlődnek.

Epicometis hirta - bundásbogár. 8-13 mm. Testét fekete alapon sárgásfehér szőrzet borítja. Szárnyfedőin fehéres foltocskák vannak. Laza talajú vidékeken él, időnként tömegesen jelenik meg, imágója kora tavasztól júliusig látható, különféle virágok belső részeit rágja (sokszor látható például tavaszi héricsen, martilapun, boglárkákon, gyümölcsfákon, stb.). A lárva korhadó növényi anyagokon él, már őszre kifejlődik, de csak a következő év tavaszán jön elő.

Cetonia aurata - aranyos virágbogár v. rózsabogár. 14-23 mm. Nagy, fémeszöld színű rezes árnyalattal (sok színvariánsa lehetséges), szárnyfedőin apró fehéres foltok láthatók. Leginkább rózsafélék virágain rág, de fák kicsorgó nedvét is szívesen felnyalja. Főleg napsütéses időben repül éprilistól októberig. Lárvája fakorhadékban, komposztban vagy hangyabolyban fejlődik két éven át, miközben korhadékot eszik. Gazdasági szempontból általában nincs jelentősége.

Afrika trópusi vidékein élnek a góliátbogarak (Goliathus) amelyek a bogarak világában a tömeg-rekorderek: egy egyed akár a száz grammot is elérheti.alcsalád: Dynastinae - óriásbogarakOryctes nasicornis - orrszarvúbogár. 24-45 mm-es, nagytermetű bogár, fénylő vörösbarna színű. Szembetűnő ivari dimorfizmus jellemző rá: a hím fején felfelé álló szarvszerű nyúlvány található, előtorán pedig különféle kinövések. Lárvái öreg tölgyfák belsejében, fatörzsben vagy komposztban 4-5 évig fejlődnek, az imágó a nyári hónapokban késő este rajzik, nappal a földön rejtőzködik. A szarvasbogárhoz hasonlóan népessége hazánkban erősen megritkult, védett faj.

Rokona, a trópusi Amerikában élő herkulesbogár (Dynastes hercules) éri el a legnagyobb testhosszt (15 cm) a bogarak körében a hím fején és nyakpajzsán eredő harapófogóként működő nyúlványokkal együtt.

MALACODERMATA – LÁGYBOGÁRALKATÚAK

Testük lapos, megnyúlt, kitinpáncéljuk gyenge, csápjuk általában fonalas vagy fűrészes, ritkábban bunkós, ahol a bunkó ízei laposak. A lábfejízek száma többnyire 5-5-5. Szinte minden ide tartozó faj ragadozó. Ősi csoport, a potrohszelvények száma 9-10.

Lampyridae - szentjánosbogár-félék

Fejük a potroh alá mélyen behúzott, felülről nem látható. Előtoruk lapos, elöl félkör alakú, hátul lemetszett. A hímek szárnyfedője jól fejlett, lapos, végén kihegyesedő. A nőstények csaknem mindig szárnyatlanok, a szárnyfedő csökevénye olykor látható. Minden faj világít (legalábbis a nőstények). A világítószerv a potroh utolsó szelvényeiben, azok hasi oldalán található, módosult zsírtestekből áll. A fény egy luciferin nevű anyag oxigén hatására történő átalakulása révén keletkezik. A folyamat igen jó hatásfokú, mert a kisugárzott energiának kb. 98 %-a fény és csak 2 százaléka hő (biolumineszcencia). A kibocsájtott fény színe fajspecifikus, sárgászöld és narancsvörös között lehet. A két hazai fajé sárgászöld. A világítás a nemek egymásratalálásában játszik szerepet, időtartama és frekvenciája is fajra jellemző. Éjszakai állatok. A nőstény nappal az avarban vagy a fűben tartózkodik, éjjel felmászik a fűszálakra.. A hímek éjszaka rajzanak. Ragadozók, csigákat, apró rovarlárvákat esznek. Lárva alakban telelnek, tavasszal bábozódnak, az imágókkal nyáron találkozhatunk. Lampyris noctiluca - nagy szentjánosbogár. Csápja rövid. Feltűnő az ivari kétalakúság: a nőstény lárvaszerű, szárnya csökvényes, a csonkok középen gyakran összenőnek és eltakarják a pajzsocskát. A hímnek mindkét pár szárnya megvan. Nedvesebb réteken, ártéri erdőkben, mocsaras vidéken él. Hazánkban elsősorban az Alföldön figyelhető meg, a sötétség beálltával rajzik. Hegy- és dombvidékeink lakója a kis szentjánosbogár (Phausis splendidula), amely már alkonyatkor repül. Cantharidae - lágybogárfélék

Csápjuk hosszú, fonalas. Kitinpáncéljuk lágy, testük karcsú, nyúlánk. A szárnyfedők széle párhuzamos lefutású. Lábaik hosszúak, vékonyak. Színük általában sárgás, pirosas, a népnyelv találóan huszárbogárnak hívja őket. Nappal aktívak, csaknem valamennyi faj ragadozó, más rovarokat fogyaszt. A lárvák megnyúltak, sötét színűek, erősen szőrözöttek és szintén falánk ragadozók, talajközelben, korhadó növényi anyagok között keresik zsákmányukat. Az imágókkal tavasszal és kora nyáron fűféléken, virágokon, fák fiatal hajtásain, virágain találkozhatunk. Olykor nagy tömegben figyelhetők meg. Hazánkban közel száz fajuk él.

Cantharis fusca - közönséges lágybogár. Szárnyfedői és lábai feketék, potroha sárgásvörös, nyakpajzsán fekete folt látható, 12-17 mm. A lárva és a kifejlett bogár egyaránt ragadozó. A szőrös, fekete lárva földbe ásott lyukakban, fakéreg alatt stb. telel át, kora tavasszal időnként nagy tömegben jelenik meg szántóföldeken, utak mentén. Az olvadó hó kimossa a rejtekhelyéről, ezért hóféregnek is nevezik. Napsütéses időben gyakran tartózkodik virágokon, fákon. Nálunk az Alföldön és alacsonyabb dombvidékeinken él.

Malachidae - bibircsesbogár-félék

Kicsiny, lapostestű bogarak, fejük jól látható. Szárnyfedőik a csúcsi részen olykor enyhén kiszélesednek. Lábaik vékonyak, hosszúak. Az első potrohszelvény oldalán és az előtor elülső szögleteiben egy-egy kitüremíthető tömlő található, amely az élénkszínű testnedvvel megtelve riasztó külsőt kölcsönöz a rovarnak. A testfolyadékot tetszés szerint be- ill. visszapumpálhatják. A lárvák és a kifejlett bogarak egyaránt ragadozók, apró rovarokkal, szúkkal, fatetvekkel stb. táplálkoznak. Több fajuk igen közönséges, olykor tömeges is lehet. Malachius aeneus - bibircsesbogár. Fémzöld, szárnyfedői végén sárgásvörös folttal. Napfénykedvelő, fűféléken, virágokon található, országszerte mindenfelé.

HETEROMERA - FELEMÁS LÁBFEJÍZES BOGARAK

Meloidae - nünükék vagy hólyaghúzó bogarak

Közepes vagy nagytermetű bogarak. Csápjuk rendszerint fonalas, szemük gyakran vese alakú, hirtelen elkeskenyedő fejük az előtorhoz hengeres, nyélszerű résszel kapcsolódik. A szárnyfedők sokkal szélesebbek, mint az előtor, a potrohot többnyire befedik, a varrat kissé szétálló. Lábaik erőteljesek, hosszúak. Sok faj testnedve kantaridint tartalmaz, amely csekély koncentrációban hólyaghúzó (vizelethajtó) hatású, nagyobb adagja viszont halált okoz (0,03g tiszta kantaridin már az emberre is halálos!). A kantaridint már Hippokratesz és Galénosz is alkalmazta gyógyszerként, a középkorban pedig szerelmi bájitalok sőt, gyakran méregpoharak alkotórésze volt. Egyes állatokra nem hat: pl. a sün, denevérek, békák, bizonyos madarak (tyúk, fecske, szajkó) érzéketlenek erre az anyagra. Lárvakora egy szakaszát sok faj méhek fészkében tölti, mások egyenesszárnyúak vagy egyéb hártyásszárnyúak petéin, lárváiban élősködnek.. Fejlődésük hipermetabólia (túl-átalakulás), amelynek során eltérő külsejű és életmódú lárvaalakok váltják egymást. Az imágók növényevők, vagy nektárt fogysztanak. Többségük meleg- és szárazságkedvelő. Számos mezőgazdasági kártevő akad köztük.

A nünükék (Meloë) fémeskék vagy fekete, nehézkes mozgású, röpképtelen bogarak. Potrohuk megnyúlt, ovális alakú, rövid szárnyfedőjük alól kilátszik. Hártyás szárnyaik hiányzanak. A nőstények potroha peterakás előtt még jobban megduzzad, azt követően pedig rövidesen elpusztulnak. Lárvakori fejlődésük hipermetamorfózis. Fejlődésmenetük a következő: a petéből igen mozgékony lárvák kelnek ki, a lábukon három karom van, ezért triungulinus lárváknak nevezik őket. Felmásznak virágzó mezei növényekre és az odaszálló méhek lábára kapaszkodva azok fészkébe vitetik magukat, ott fejlődnek tovább. A fészekbe került lárva egy petét tartalmazó, mézzel teli sejtbe pottyan, és megeszi a petét.. Átalakul másodlagos lárvává amely pajorszerű, kurta lábú és a sejtben levő mézet fogyasztja. A következő vedlés előtt a lárva a sejtben marad, vagy azt elhagyva a talajba költözik. A vedlést követő harmadlagos lárva hasonlít a legyek tonnabábjára. Mozdulatlan, nem táplálkozik, ún. álbáb. Ez vészeli át a telet. Az előző lárvabőrt nem veti le teljesen, hanem a hátsó része benne marad. Tavasszal ismét vedlik, de ebben a stádiumban sem táplálkozik. Ha még ott volt, elhagyja a fészket, majd bebábozódik és rövid nyugalmi periódus után kikel az imágó. A hosszú, bonyolult fejlődés alatt a lárvák nagy része elpusztul, csupán néhányból lesz bogár, ezért van olyan sok petéje a nősténynek, hogy duzzadt potroha miatt a szárnyfedők csak a tövüknél érintkeznek. Meloë violaceus - kék nünüke. Élénk kék színű, zsírfényű, szárnyfedői hosszanti irányban finoman ráncoltak.. Az erősen megrövidült szárnyfedők alig fedik a potrohot. Nedves réteken, földeken él, fűvel táplálkozik, tavasszal országszerte gyakori.. Támadójára kantaridin tartalmú nedvet bocsát.Meloë variegatus - pompás nünüke. Az egyetlen színes hazai faj, fémes bronzos színű, potroha fémes pirosas zöldes sárgás színekben játszik. Élőhelye ugyanaz, mint az előző fajé. Jóval ritkább, az imágó tavasszal és nyár elején figyelhető meg.

Mylabris variabilis - szalagos hólyaghúzó. Megnyúlt, hengeres testű, fekete bogár, szárnyfedői feketék három sárgás harántsávval, vagy sárgák, fekete foltokkal. Csápja enyhén bunkós. A lárvák sáskapetékben vagy lárvákban fejlődnek, esetleg méhfélék fészkében. Az imágó jól repül, főleg fészkeseken fordul elő, ahol a virág különböző részeivel táplálkozik.. Sík- és dombvidékeinken egyaránt gyakori.

Epicauta rufidorsum - hollóbogár. Feje az előtornál szélesebb. Fekete, csupán a feje piros. A lábfejek együtt véve hosszabbak a lábszárnál. A triungulinus lárva sáskák petetokját keresi fel és abban fejlődik. Az imágó az Alföldön a burgonya és a lucerna levelét rágja, ezért károsnak tekinthető (időnként invázióra is hajlamos), ellenben lárvája sok sáskapetét elfogyaszt.Lytta vesicatoria - kőrisbogár. Fémeszöld, néha aranyos, kékes árnyalattal, szárnyfedői párhuzamos szélűek. A legismertebb kantaridin tartalmú faj, átható, erős szaga van. Imágója az orgona, a fagyal, és kőrisfajok levelét rágja, igen falánk, többnyire csoportosan jelenik meg a nyári hónapokban, helyenként nagy károkat okozhat. Lárvája méhek föld alatti fészkében fejlődik.

Tenebrionidae - gyászbogarak

Az egyik legnépesebb bogárcsalád, igen formagazdag. Tagjai főleg sivatagi, félsivatagi területeken élnek. Nevük a sötét színre utal, bár a trópusokon színes, fémfényű képviselőik is vannak, sőt előfordul teljesen fehér színű faj is. Túlnyomóan éjszakaiak. Korhadó, rothadó növényi anyagokkal táplálkoznak. Lárváik a drótféregre emlékeztetnek. Blaps - bűzbogarak. Nagy termetűek. Szárnyfedőik összenőttek, hímeknél hosszabb, nőstényeknél rövidebb csúcsban végződnek. Az elülső lábszár végén két végtüske van. A hátulsó lábfejízek oldalt nem lapítottak. Kellemetlen szaguk van (innen származik a név), veszély esetén lábaikat megmerevítik, potrohuk végét felemelik és kellemetlen szagot árasztanak. Éjszakaiak, a nappalt kövek alatt, üregekben, emberi környezetben pincékben, istállókban töltik. Talajon, homokos területen fordulnak elő, szerves hulladékkal, korhadó növényi anyagokkal táplálkoznak. A lárvák hasonló életmódot folytatnak.

Gnaptor spinimanus - pohos gyászbogár. Hasonlít az előző nemhez, de testesebb, a szárnyfedők vége nem hegyesedik ki. Az első lábszár csúcsán egyetlen erős tüske van. A hátulsó lábfejízek oldalt lapítottak. Hártyás szárnya nincs. A lárva fűgyökereket fogyaszt. Az imágó napos időben cserjések szélén, száraz, köves hegyoldalakon, korhadó avar között található. Helyenként igen gyakori. Pontomediterrán faj, tőlünk északabbra nem él.

Tenebrio molitor - házi lisztbogár. Fekete vagy fényes barna színű, a fej és az előtor finoman pontozott, a szárnyfedők nagyon finoman ráncoltak. A hímek elülső lábszára görbe. A természetben száraz fák kérge alatt, odvakban, falisztben, valamint nagyobb madarak fészkében fordul elő. Jelentős készletkártevő, emberi környezetben malmokban, pékségekben, élelmiszer raktárakban gabonában, száraz tésztafélékben, kenyérben található. A teljesen száraz lisztben is megél, rektális papillái segítségével megköti a levegő páratartalmát. Lárvái hosszúak, barnássárgák, kitinpáncéljuk kemény: lisztkukacnak nevezik őket, egyes hobbiállatok táplálására korpában szokták tenyészteni. Mára az egész földkerekségen elterjedt. Nagyon hasonló életmódot folytat a 3-4 mm-s kis lisztbogár vagy tésztabogár (Tribolium confusum) amely legjobban a lisztben tenyészik, szintén kozmopolita.Opatrum sabulosum - sároshátú gyászbogár. Fénytelen fekete, zömök, lapos testű, rövid csápú bogár. Lábai rövidek, vaskosak. A szárnyfedőkön levő dudorok közé földszemcsék rakódhatnak, ezáltal jól álcázza magát. Talajlakó, száraz területeken, szántóföldek környékén különösen gyakori. Az imágó megrágja a frissen kelt gabonát, kukoricát, lárvája pedig cukorrépa, erdeifenyő stb. gyökerét fogyasztja, tehát mezőgazdasági kártevő, de kártétele többnyire nem jelentős.

Mordellidae - marókák

Apró termetűek, sötét, megnyúlt testűek, potrohvégük hegyes, tövisszerű nyúlványba kihúzott. Gyakoriak különböző virágokon, a lárvák korhadó növényi anyagon élnek.

Egyedüli közös jellemzőjük, hogy hártyás szárnyuk Cantharoidea típusú. Csápjuk különféleképpen alakulhat. Lábfejízeik száma gyakran 5-5-5, de ettől jelentősen el is térhet. Szárnyfedőik a potroh nagy részét rendszerint eltakarják. Életmódjuk nagyon változatos.Elateridae - pattanóbogarak

Közepes nagyságú, hosszúkás bogarak, csápjuk fűrészes. Fejük a nyakpajzs alá mélyen behúzódik. Az előtor hátul kétoldalt rövid tüskékbe húzódik ki. Menekülési módjuk egyedülálló: vészhelyzetben elpattannak a helyszínről. Pattanás előtt hanyatt fordulnak, a tüskéket a középtor elülső széle alatt levő mélyedésbe illesztik, ezáltal homorítanak, majd hirtelen visszaegyenesedve felpattannak, utána a hasoldalra érkeznek vissza, innen ered a nevük. Alapvetően növényi részeket fogyasztanak, de akadnak köztük mindenevők is. Növényeken, korhadó fákban találhatók. A lárva talajban fejlődik, kitinpáncélja kemény, ezért drótféregnek nevezik. Gyakran kárt tesz termesztett növényekben is.

Buprestidae - díszbogarak

Igen fajgazdag család, többnyire élénk színű, fémfényű, hosszúkás fajok tartoznak ide. Szárnyfedőik vége kihegyesedik. Elterjedésük súlypontja a trópusi területekre esik. A hazaiak zöme apró. Melegkedvelők, fatörzseken, virágokon tartózkodnak. Színük fizikai szín (=struktúr- ill. interferenciaszín), kitinpáncéljuk nagyon kemény. Lárváik fehéres, apod, hemicefalikus lárvák, sokan élő fában fejlődnek, annak nedvkeringését megszakítják, mások levélben aknásznak.

Perotis lugubris - kökény díszbogár. Nagytermetű, tompa bronzszínű, leggyakrabban kökényen fordul elő.

Anthaxia - virágdíszbogarak. Apró, csillogó, fémfényű, zöld, kék, vörös, rezes színű fajok. Színezetük gyakran ivari dimorfizmust mutat. Virágokon, száradó fákon, különösen meleg, napsütéses időben láthatók.

Anobiidae - álszúkNem rokonai a valódi szúknak, apró, legfeljebb fél centiméteres, sárgás barnás, hengeres testű bogarak. Púpos nyakpajzsuk, megnyúlt csápízeik vannak. Száraz fában, bútorokban, aszalt gyümölcsben fordulnak elő, sok kártevő akad köztük. A lárva szétrágja a fát, az imágó azonban rövid életű, gyakran nem is táplálkozik.

Anobium pertinax - halálórája. Barnásfekete, puhafában gyakori. Nászidőben a hím és a nőstény nyakpajzsával erősen, az emberi fül számára is hallhatóan ütögeti a járatok falát, azonban hallószervük csupán a csápban levő chordotonális szerv.

Dermestidae - porvák, szalonnabogarak

Többségük o,5-1 cm hosszú. Több fajukat az egész Földön széthurcolták. A lárvák általában erősen szőrözöttek, a kifejlett bogarat gyakran pikkelyek borítják. A lárvák állati tetemekkel, főleg szőrrel, kiszáradt hússal, tollal, szaruval, kitinnel stb. táplálkoznak, de vannak virágport fogyasztók is. Anthrenus verbasci - pusztító múzeumbogár. A bogár 2-3 mm, szárnyfedőin sárgás rajzolattal. A lárvák barnák, szőrösek, fénykerülők, nagyon gyakran találhatók zoológiai gyűjteményekben. A rovarokat belülről rágják szét, sőt még az arzénnal kezelt madár és emlős bőrök sincsenek előlük teljes biztonságban. Illó aromás anyagok gőzével szokták pusztítani (globol). Egyéb kártételeik: gyógynövény gyűjteményeket, tésztát, lisztet, méhkaptárakban a lépet, selyemhernyó tenyészetet stb. károsíthatnak.Dermestes lardarius - szalonnaporva. A bogár fekete, a szárnyfedők tövénél vörösesbarna. A lárva különféle élelmiszeren (füstölt húsokon, szalonnán...) fejlődik. Eredetileg Európából származik, de az egész világon széthurcolták.Byrrhidae - kávébogarak

Nevük onnan ered, hogy néhány faj megjelenése a kávészemre emlékeztet. Ovális alakjuk, domború hátuk van, a hasoldalon mélyedések találhatók, ahová veszély esetén végtagjaikat be tudják húzni (tanatózis). Korhadó avarban, mohapárnák alatt, egyes fajok pedig vízparti kövek alatt élnek. A lárva növényevő.

Byrrhus - labdacsbogarak. Barnás színű ovális alakú kis bogarak. Csápjuk enyhén bunkós, testüket barnás árnyalatú szőrök borítják.

Coccinellidae - katicabogarak, katókákHátoldaluk félgömb alakú, csápjuk bunkós, aprók. Többségük színes, a szárnyfedők piros vagy sárga alapon fekete pöttyösek (vagy fordítva). A pöttyök összeolvadhatnak, eltűnhetnek. Ha megfogják őket vérfröcsköléssel védekeznek (akár fél méternyire is kifröcskölhetnek, ilyenkor testfolyadékuknak mintegy a tíz százaléka is elveszhet). A lárva és a bogár egyaránt levéltetvekre vadászik. A bábozódás a növény felszíni részén történik, az utolsó lárvabőrt védekezésképpen nem vetik le.

Subcoccinella vigintiquatuorpunctata - lucernaböde. Barnásvörös szárnyfedőin 24 pötty van (igen változékonyak). A lárva és az imágó egyaránt növényevő, főleg lucernán élnek, károsak.

Coccinella septempunctata - hétpettyes katica. A legismertebb katicafaj, a lárva és az imágó egyaránt hasznos levél- és pajzstetű pusztító. A faj jellegzetes alakjáról általánosították a "bogárhátú" kifejezést.

Adalia bipunctata - kétpettyes vagy változékony katica. Az előző fajnál kisebb, de vele azonos életmódú. Két pöttye nagyon változóan alakulhat, létezik fekete alapon piros pöttyös variánsa is.Halyzia - füsskaták. Vannak, akik külön családba sorolják őket. Testüket sárga alapon fekete pöttyök vagy fekete alapon sárga pöttyök borítják. A lárvák növényi tetvekkel, az imágók lisztharmatgombá